Pár nap múlva népszavazást tartanak Szlovákiában. Ez lesz a nyolcadik az ország történelmében. Három kérdés vár ránk, mégpedig a következők:

– Egyetért azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kapcsolatát lehessen nevezni?

– Egyetért azzal, hogy azonos nemű párok, vagy csoportok ne fogadhassanak örökbe és nevelhessenek fel gyermeket?

– Egyetért azzal, hogy az iskolák ne kötelezhessék a gyermekeket olyan órákra, ahol a szexuális viselkedéssel, vagy az eutanáziával foglalkoznának, ha a szülők, vagy maguk a gyermekek ebbe nem egyeznek bele?

 

 

 

 

Most a Körkép.sk szerkesztőink egy része mondja el véleményét azzal kapcsolatban, részt vesznek-e a népszavazáson, hogyan fognak szavazni, és miért.

 hirdetes_400x285  

Takács Henrietta: NEM

Amennyiben részt veszek a február 7-i népszavazáson, biztosan három, határozott NEM-mel fogok szavazni. Véleményem szerint minden embernek joga van ahhoz, hogy úgy élje és azzal élje az életét, akivel szeretné és akit szeret, így az azonos neműek házasságát, kapcsolatát teljes értékűnek tartom, nem csupán amolyan „nyugatról beáramló lobbinak“.

Senkinek nem áll jogában ítélkezni vagy pálcát törni a homoszexuálisok feje fölött. A homoszexualitás nem bűn, nem is betegség, hanem egy állapot, amelyet a konvenciókkal, sztereotípiákkal és előítéletekkel túlfűtött társadalom sajnos nem minden esetben képes elfogadni.

0003
Kép: Trend.sk

Az örökbefogadás miért ne lehetne lehetséges homszexuális pároknál, akik szeretetben nevelnék fel gyermekeiket? Csupán elég egy pillantást vetni arra, hogy hány elhagyatott gyermek él a világban, akik nevelőintézetekben és árvaházakban élnek hányattatott sorsban. Vajon hány gyermek részesülne jobb bánásmódban és főként szeretetben, amennyiben egy család részese lehetne, még akkor is, ha abban a családban azonos nemű szülőkről van szó. Meglátásom szerint egy család családdá válhat homoszexuális szülőkkel is, ha azok szeretetben nevelik fel gyereküket.

Az eutanáziával és a szexuális viselkedéssel kapcsolatban fontosnak tartom a „felvilágosítást.“ Igen, aláírom, hogy ezeket a témákat otthon, intim környezetben kéne megbeszélnie a szülőnek a gyermekekkel, de előfordulhat, hogy a szülők kényelmetlenül érzik magukat, hogy gyermekükkel ilyesmiről beszéljenek, vagy alapból az iskolákra és a tanárokra hártíja a feladatot. Ebből kiindulva legalább az iskolák tegyék meg azt, amit tenniük kell, és a helyes útmutatással fékezzék meg az olyan problémákat mint a nemkívánt terhesség, abortusz, valamint ismeretessék az eutanáziával kapcsolatos tudnivalókat.

20110811anyaskodj3
Kép: life.hu

Csonka Ákos: IGEN, részt veszek

Részt veszek a népszavazáson. Egyrészt, mert állampolgári kötelességemnek érzem, és úgy gondolom, hogy az oly sokat ragozott demokrácia alappillére mellett kötelességünk kiállni; másodsorban pedig tagja vagyok az egyik választási bizottságnak, így testközelből figyelhetem az eseményeket.

Keresztény-konzervatív értékeket valló, ám nyitott gondolkodású embernek tartom magam, így nagy fejtörést nem okoz a kérdések megválaszolása. Viszont az egésznek a tálalását, körítését és időzítését elhibázottnak érzem. Szinte nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy az emberek kezdenek kiábrándulni a képviseleti demokráciából. Helyzetük és az egész rendszer eredmények mentes egy helyben toporgásra (hol látványos, hol kevésbé látványos módon) alapjaiban ingatta meg az embereket hitükben.

Sokszor hallom idősebbektől, hogy ’89-ben ezt nem egészen így képzelték el, és ahogy korábban, úgy most is úri huncutság az egész, sőt egyre esztelenebb. Ennek ellenére tavaly négyszer is az urnákhoz járultunk. A sorozatos választások után, azt reméltük, idén kicsit nyugtunk lesz, erre alig kezdődik el 2015, Kleisztenész öröksége ismét a nyakunkba zúdul.

Emiatt én rendkívül alacsony részvételi arányra számítok. Ha belegondolunk, hogy a parlamenti, a köztársasági-elnöki és a helyhatósági választások részvételi aránya is csak alig környékezte az 50 %-ot, az EP voksolás pedig Európában a legalacsonyabb lett (13,05 %), akkor naivitásnak tartom azt feltételezni, hogy a referendumon elérhető az érvényességi feltételhez kellő 50 %. Tekintettel, hogy nem olyan témáról van szó, ami tömegeket mozgósítana, ráadásul alig látható kampány veszi körül, a fenntartásaimat csak erősíti.

Nem szeretnék demagógnak tűnni, de valóban felesleges eurómilliók kidobásának tartom az egészet, főleg, hogy valószínűsíthetően érvénytelen is lesz. Annyi mindenről lehetne társadalmi vitát kezdeményezni, annyi mindenben jó lenne, ha nem csak a parlament vagy a politikusok döntenének, mégsincs róla népszavazás. Egy erdélyi cimborám megkérdezte tőlem, hogy nálunk tényleg nincs ennél nagyobb probléma?

A nagy francia forradalom óta tudjuk, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Kezdem azt érezni, hogy ez nem csak a forradalmakra, de minden rendszerre  érvényes és a gyeplővesztett demokrácia ugyanúgy felfal minket.

referendum_res

Lengyel Diana: NEM veszek részt a népszavazáson.

Elsősorban azért, mert úgy gondolom, olyan kérdésekre kellene választ adnom, amelyek konfliktusokat szülnek. Az első kérdés ráadásul még felesleges  is, hiszen helyettünk ezt már eldöntötte a KDH és a Smer 2014-es alkotmánymódosítása. Tavaly szeptembertől ugyanis a szlovák alaptörvény is kimondja: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata.

Másodsorban azért, mert nem hiszem, hogy ilyen formában kellene olyan kényes dolgokról dönteniük, mint a meleg párok általi örökbefogadások. Nem vagyok pszichológus, sem viselkedéskutató. Nem olvastam tanulmányokat pro és kontra – mi a jobb a gyereknek, egy nem hagyományos családban felnőni, vagy egy gyermekotthonban. Egyik szituációt sem éltem át, így nem is tudom összehasonlítani. Ahogy nem tudja ezt megítélni a szavazásra jogosult tömeg nagy része sem, aki a magasabb nyugdíjért meg az ingyen vonatokért még a saját gyerekei szájából is kiszavazza a kenyeret.

A harmadik kérdésre a választ helyettünk is megoldja az internet. Ha a szülő nem is akarja, hogy a gyereke olyan véleményeket halljon az iskolában, ami nem egyezik az ő értékrendjével, sehogy sem tudja meggátolni azt, hogy előbb-utóbb ne találkozzon másfajta értékrendekkel is az interneten. Szükségesnek gondolom, hogy azokra a kérdésekre, amiket a fiatalok otthon nem mernek feltenni, vagy amelyekre a szülők nem akarnak válaszolni, szakembereketől, pedagógusoktól kapjanak választ, ne félinformációkból rakjanak össze téves képeket.

maxresdefault
Kép: Alianzia za rodinu

Király Zsolt: NEM veszek részt a népszavazáson,

a következő okokból:

– NEM gondolom, hogy a keresztény, konzervatív értékrend automatikusan az IGEN-el való szavazást jelenti. Szlovákiai magyarként nekem sem tetszik, ha a többség dönti el, mit tehetek és mit nem, mit szabad és mit nem.

– NEM gondolom, hogy a népszavazási kezdeményezés őszinte. Ha így lenne, a téma az elmúlt hetekben nyitott, józan társadalmi vitát váltott volna ki. Sajnos ennek ellenkezője történt. A homoszexuális kisebbség és a heteroszexuális többség közti árok a népszavazással csak mélyült.

– AZT gondolom, hogy a felvetett kérdések ugyan jogosak lehetnek, a társadalom alapja pedig valóban a nő és a férfi alkotta család, ugyanakkor el tudom fogadni, hogy vannak köztünk olyanok is, akikkel a sors másként bánt.

– AZT gondolom, hogy félő, hogy maga a népszavazás intézménye végleg lejáratódhat. Egyes hangok szerint a Szövetség a Családért lényegében egy új, „fundamentalistább KDH“ megalapításának igényét teszteli. Ha ez bekövetkezik, a kereszténydemokrata cinizmus sokakban válthat ki csalódást. Ha nem így lesz, elvégzik ugyanezt Matovič egyszerű emberei, akik már be is jelentették a következő népszavazás igényét. Vajon hányan mennek el ilyen körülmények között bármilyen népszavazásra, és hányan fognak inkább legyinteni?

Szomorú.

Az olvasók figyelmébe ajánlom még:

Ondrej Dostál: Népszavazás előtti coming out

Štefan Hríb: Együtt élni itt

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!