Egyre jobban kibontakozik a kétnyelvűség tematizálása Felvidéken. Szerte a Kárpát-medencében is egyre többet hallani az igények megfogalmazásáról és a cselekvésekről a célkitűzések elérése érdekében. Tájainkon leginkább a Kétnyelvű Dél-Szlovákia anonim mozgalom, illetve a Pro Civis és a Via Nova aktivistái fejtenek ki érdemleges tevékenységet a témában. Erdélyországban pedig az Igen, tessék! és a Musai-Muszáj mozgalom próbálja megértetni a többségi nemzettel a multikulturalizmus és a többnyelvűség lényegét, éppen annak előnyeit, kultúráját. Az anyaországban is igyekeznek példát mutatni a kisebbségekkel való bánásmódra, a nemzetállamot építő országokat viszont ez egyáltalán nem hatja meg. Kisebb-nagyobb eredmények itt-ott ugyan születnek, ám a küzdelem szélmalomharcnak tűnik. Az viszont, hogy bevitték a témát a meglehetősen megcsontosodott közbeszédbe, mindenképpen elismerést érdemel.
Legutóbb például alig egy napot élt meg a dunaszerdahelyi vasútállomáson kihelyezett magyar nyelvű helységnévtábla, bár állítólag a rossz kivitelezés miatt még az eltávolítás előtt magától leesett. Így az önkormányzat (ahogy már korábban is), ismét megpróbálja hivatalos úton kihelyeztetni a magyar feliratot.
Ezen a sztorin méltatlankodva bukkantunk egy felettébb érdekes hollandiai esetre.
A történet röviden: Egy magyarországi lány, Cseh Kata nemrég Hollandiába ment egyetemre, ezért bejelentkezett a lakhelynyilvántartásba, így a holland adóhivatal levelet írt neki, melyben arról érdeklődtek, hozott-e magával autót, mert ha igen, akkor azután adóznia fog kelleni.
Eddig nincs a dologban semmi érdekes. Csakhogy a holland adóhatóság nem hollandul szövegezte meg a levelet. A lány minden bizonnyal beszél angolul vagy hollandul vagy valamelyik világnyelven, ha már odajelentkezett a felsőfokú tanulmányait végezni, mégis a hatóságok tekintettel a hölgy nemzetiségére és anyanyelvére vették a fáradságot, hogy (ha törve is), de magyarul írják meg a levelet neki. A végén pedig azt is megkérdezték, sikerült-e eltalálni az anyanyelvét. Ahelyett, hogy erőt demonstrálva bírságokkal fenyegetőznének, inkább elmagyarázzák, miért és milyen adatokra van szükség, sőt még olyan – a magyar hivatalos levelekhez szokott szemnek furcsa – mondatok is szerepelnek, mint „A könnyebbség kedvéért mellékeltem egy válaszborítékot, amire nem kell bélyeg”.
El tudunk ilyet képzelni Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában vagy Szerbiában? Ugye hogy nem, pedig Szlovákiában azon a településen, ahol a kisebbség aránya meghaladja a lakosság 20%-át, elvileg törvény garantálja a hivatalos ügyintézés lehetőségét. A hivatali beadványokat nálunk is meg lehet szövegezni magyarul, csakhogy a gyakorlatban ez nem valósul meg, mert bonyolult és kényelmetlen stb. …
Hollandiában viszont nem őshonos a magyarság, nem élnek ott magyarok annyian, hogy számarányuk százalékosan kimutatható legyen. Ellenben a helyiekben van annyi tisztelet, hogy egy ilyen gesztust akár hivatali szinten is megtegyenek. Persze Hollandia mindig is multikulturális és befogadó, nyílt szemléletű ország volt, és sosem égette a bűntudat, hogy tisztességtelenül jutott volna országához, annak területéhez (Na, jó a gyarmatosítások idején ők is benne voltak a buliban vastagon, de az más tészta). Ezért nem marta őket a félelem sem, hogy valaki egyszer számon, esetleg visszakéri mindezt. Ezek a fránya hollandusok még csak nemzetállamot sem akartak építeni, mégis az egyik top ország a világon.
Ki érti ezt?
Na! Ez a kis árnyalat a különbség Hollandia és Szlovákia közt!
Csonka Ákos
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.