A rangos amerikai utazási magazin, a Travel + Leisure több mint 10 ezer olvasója értékelte az egyes turisztikai célpontokat. Az ő meglátásaik alapján állt össze egy lista azokról a városokról, amelyek a tavalyi év folyamán a legnagyobb csalódást okozták a turistáknak.

 

Az első helyen Moszkva végzett, mely a magazin olvasói szerint tele van kellemetlen helyiekkel, rossz a gasztronómia és minden rosszul működik.

 

Atlantic City-jé lett a második hely a legnagyobb csalódások listáján – a turisták szerint durvák az emberek, és virágzik a hazárdjáték.  A harmadik helyen egy másik orosz város, Szentpétervár került, amelynek bár gyönyörű az építészete, annál kevésbé szívélyesek a lakói.

 

 hirdetes_810x300  

Az első tízben helyet kapott még Marseille, Los Angeles, New York, Philadelphia, Baltimore, Las Vegas és Cannes is. Érdekesség, hogy a leggyakoribb ok, ami kellemetlenné tehet egy várost a turisták számára, azok maguk az ott lakók. Ezt szinte mindegyik városnál megemlítették. Philadelphianak az extrémista focidrukkereket, Los Angelesnek a mindenkit átverni próbáló helyieket hányták a szemére. Cannes-nál kiegészült a panaszáradat azzal is, hogy a város túlságosan sznob lett.

 

A 30-as listára több európai kedvelt turistacélpont is felfért még. Nem igazán voltak kibékülve például a monacói Monte Carloval, mely az olvasók véleménye szerint felfuvalkodott és túlárazott. A franciák és az olaszok különösen ellenszenvesek az amerikai magazin olvasóinak, hiszen a Lyon, Nizza, Milánó és Nápoly lakóit sem illeték kedves szavakkal.

 

Sanghaj és Peking esetében a túlzsúfoltságot és a légszennyezettséget, a Buenos Aires-nél a magas bűnözés, Marrákes esetében a lenyúlós helyieket kritizálták.

 

A lista egyébként roppant szubjektív, hiszen a kérdőív kitöltői egy-egy városból a kellemetlenségek ellenére is gyakran vittek haza szép emlékeket.

 

(hnonline.sk)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!