Több mint 10 ezer tonna és egy millió liter veszélyes élelmiszert és italt foglaltak le a világ 57 országában egy Interpol-Europol által koordinált akció során. Ez minden idők legnagyobb fogása. A lefoglalt élelmiszerek között majom hús, műtrágyával szennyezett hamis cukor, és réz-szulfáttal festett olívabogyó is található.

 

Az emelkedő élelmiszerárak és az élelmiszerláncok globalizálódása lehetőséget ad a bűnözőknek arra, hogy olyan hamisított és kifogásolható minőségű élelmiszereket áruljanak a feketepiacon, amelyek súlyos potenciális egészségügyi kockázatot jelentenek a gyanútlan fogyasztók számára – mutatott rá Chris Vansteenkiste, az Europol szellemi tulajdon elleni bűncselekmények csoportjának menedzsere.

 

Hamisított alkohol és édességek

 

 hirdetes_400x285  

Magyarországon, Olaszországban, Litvániában és Romániában a vámhatóság és a rendőrség emberei hamisított csokoládékat, édességeket és gyerekeknek szánt alkoholmentes pezsgőket találtak, amelyeket Nyugat-Afrikába szántak exportra.

 

elelmiszer2
Kép: napi.hu

 

Az Egyesült Királyságban közel 10 ezer liter hamisított alkoholra bukkantak, többek között borra, whiskyre és vodkára.

 

Thaiföldön egy illegális hálózatot tártak fel a hatóságok. Az akció során több mint 30 tonna illegális, emberi fogyasztásra alkalmatlan marha- és bivalyhúst találtak és semmisítettek meg. A húsokat vélhetően szupermarketeknek szánták eladásra.

 

Majomhús, sáskák és hernyók

 

Több esetben a reptéri ellenőrzéseken akadtak rá azokra, akik tiltott termékeket akartak importálni. Ilyen ellenőrzések során a brüsszeli Zaventem repülőtéren több kiló majomhús akadt fenn, míg Franciaországban 11 kiló sáskát és 20 kiló hernyót foglaltak le és semmisítettek meg.

 

A dél-koreai rendőrség étrend-kiegészítőket és hamis súlycsökkentő termékeket csempésző embert tartóztatott le, aki természetes anyagként online, káros összetevőket tartalmazó termékeket értékesített.

 

Hamis címkézés

 

Az Europol szerint a hamis címkézés igen népszerűnek bizonyult minden élelmiszertípusnál. Ausztráliában 450 kilogramm mézről derült ki, hogy kevert vagy hamis volt, de megtörtént, hogy földimogyoró-szállítmányt csomagoltak át és jelöltek fenyőmagnak, súlyos veszélynek kitéve az arra allergiásokat.

 

Indonéziában a hatóságok 70 kilónyi formalinban tartósított csirkebelet foglaltak le. Emellett a nemzeti élelmiszer- és gyógyszer-ellenőrzési ügynökség, a rendőrség és a vámhatóság több mint 310 ezer illegális élelmiszer-ipari termékre bukkant csempék mögött egy raktárban, amelyet vélhetően Malajziából csempésztek át hajóval.

 

Bolíviában a rendőrség több ezer olyan szardíniakonzervet talált egy raktárban, amelyekre egy híres perui márkának a hamis címkéit akarták ragasztani.

 

Togóban 24 tonna import, emberi fogyasztásra alkalmatlan tilápiát (édesvízi hal) semmisítettek meg.
Zambiában a rendőrség 1300 üveg eredeti csomagolásban lévő hamis whiskyre akadt, amelyet korábban egy raktárból loptak el. Emellett több mint 3200 karton diétás poritalt is lefoglaltak, amelyeknek a lejárati idejét módosították.

 

Napi.hu/Hospodárske Noviny

 

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!