A francia parlament alsóháza szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint büntethetők lesznek a prostitúciót igénybe vevők.

 

Azok a személyek, akiket az új jogszabály szerint ilyen tevékenységen rajtakapnak, először 1500 euróra, másodszor 3750 euróra lesznek bírságolhatóak. Ezen kívül tanfolyamra kötelezik őket, ahol prostitúció veszélyeiről értesülhetnek.

 

A prostikat felmentik

 

 hirdetes_810x300  

Az új kormányzati intézkedés szerint azonban a prostituáltak, akik elfogadják ügyfeleik ajánlatait, az eddigiekkel ellentétben nem lesznek büntetve.. A kritikusok szerint viszont az új szigorítások csak veszélyesebbé teszik a prostitúciót.

 

A szóban forgó intézkedés miatt így Franciaország lesz Európa egyik legszigorúbb állama e területen. Maga a prostitúció az országban nem tiltott, egyedül a bordélyházak üzemeltetése tilos, ahogy a kerítés is, és természetesen kiskorúak sem kínálhatják magukat.

 

Svédországban 1999 óta van érvényben hasonló jogszabály, amely a szex vásárlójának, nem pedig árusítójának büntetéséről szól. Európában eddig csak Norvégia és Izland követte a svéd példát.

 

TASR/MTI/Index

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!