Nem engedték be a parlament üléstermébe a kérdések órájára igyekvő  Simona Petríket. A független képviselőnő öt hónapos kislányával együtt érkezett, és mivel feltett kérdése volt Richter szociális-ügyi miniszterhez, alig húsz percet szeretett volna az ülésteremben tölteni, amíg választ kap kérdésére.

 

Az ülést vezető Bugár Béla szerint azonban a házszabály erre nem ad lehetőséget.

 

„Ha idehozza a fiát, ő sem mehet be. Erre vannak a nyilvánosság számára fenttartott órák. Mivel most szereztem erről tudomást, többet nem tudok mondani,” mondta a Most-Híd elnöke.

 

 hirdetes_810x300  

Bugár szerint a képviselőnőnek szólnia kellett volna neki előre. Petrík szerint ő akart, de Bugár bent ült az ülésteremben.

 

„Bár magyar vagyok, de talán értik, amit mondok. Ha idejött volna, oldottuk volna. De ha azt gondolják, hogy így fognak nyomást gyakorolni, akkor már most nyíltan megmondom, hogy nem érnek el semmit,“ tette hozzá Bugár.

 

Meggyőződésem, hogy gyereknek az anyja mellett a helye. 2016-ot írunk. Ezért is leptek meg a parlament alkalmazottai, akik értésemre adták, hogy csecsemőnek nincs helye az épületben,” mondta Petrík, akit meglepte az is, hogy az épületben egyetlen pelenkázó asztal sincs.

 

 

Simona Petríket a parlament szintén várandós alelnöke, Lucia Nicholsonová is védelmébe vette, aki szerint világraszóló botrány és szégyen az egész ügy. Mint elmondta, a parlamentnek példát kellene mutatnia abban, hogyan lehet a családi életet és a munkaidőt összehangolni.

 

Az esetről beszámoló DenníkN rámutat, hogy az Európai Parlamentben megengedett, hogy a csecsemő az édesanyjával legyen akár az ülésteremben is.

 

Az olasz EP-képviselőnő, Licia Ronzulli az ülésteremben gyerekével a karján szavaz. Kép: DenníkN

 

DenníkN

 

Nyitókép: zenyvmeste.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!