15 évet kellett várni, hogy Somorja városának vezetése és a Billa Slovakia üzletlánc által szerződésben rögzített kötelezettséget, miszerint az üzletlánc magyarul is feltünteti a fő árukategóriákat, érvényre juttassák.

 

A Via Nova ICS közreműködésével sikerült a somorjai Billa szupermarket egyes feliratait kétnyelvűsíteni, bár a szervezet facebookon közzétett beszámolója szerint nem volt egyszerű a folyamat. A Billa munkatársai ugyanis először ignorálták a képviselők által aláírt levelet és a személyes megkeresést is.

 

13698145_1084164891649545_8744306709762155500_o_fb

 

 hirdetes_810x300  

Idén tavasszal telefonon keresték meg a Billa illetékeseit, és a kezdeti akadályok ellenére végül a Billa Slovakia vezérigazgatója, Dariusz Bátor e-mailben küldött javaslatokat a magyar nyelvű feliratokra. Ezt követően sikerült érvényre juttatni a 2001-ben aláírt szerződésbe foglaltakat.

 

„Köszönet Dariusz Bátor úrnak, aki miután eljutott hozzá a kérés, egyből reagált és a „parancs kiadása után” egy hónappal a gyakorlatban is megvalósították az e-mailben elküldött vizualizációt.”,

 

olvasható a Via Nova ICS bejegyzésében, amiben a szerzők megjegyzik:

 

„Minden ember egyenlő, így minden ember nyelve is egyenlő. Ezt tartsuk szem előtt a következőkben”.

 

 

Facebook, Körkép.sk

Nyitókép: facebook.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!