Az Iszlám Állam szembe tudta állítani egymással az európai őslakosságot és a bevándorlókat. Minden merénylet mindkét oldalon radikalizál, mondta Nógrádi György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 

Európának lépnie kell

 

A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta: Európának lépnie kell, s ahogy a magyar miniszterelnök mondta: nem a virágok és a plüssállatok jelentik a megoldást. Az első 24 órában lehet sírni és gyászolni, de azután lépni kell. Európa a 24. óra utolsó perceiben van, vagy fellép és kőkeményen végrehajtja az európai érdekeket, vagy sokkal nehezebbé válik a helyzete, mint amilyen eddig volt.

 

 hirdetes_810x300  

Nógrádi György hozzátette: Németországban ősszel lesz a tartományi választás, s Merkel pártja jelenleg húsz százalék alatt áll, mert az embereknek elege van. Merkel most is azt mondta, hogy megérti az embereket, de a biztonságpolitikai szakértő szerint neki nem megértenie, hanem cselekednie kell.

 

poli
Németország készültségben. forrás: ibtimes.com

 

Nógrádi György emlékeztetett: a német elhárítás vezetője és a bajor rendőrfőnök eddig minden esetben azt mondta: három ok miatt nem volt eddig merénylet Németországban: mert jó a rendőrség, a titkosszolgálat és szerencséjük volt. Tavaly 300 ezer bevándorló tűnt el Németországban, alámerültek a szürke és feketegazdaságban, s bármikor bármire képesek, figyelmeztetett.

 

Bizalmi válság alakult ki a rendőrség, a politika és a lakosság között

 

A német álláspont szerint évente ötszázezer emberre van szükség a munkaerőpiacon, a tavaly bejött 1,3-1,7 millió emberből azonban jelenleg kevesebb mint ötven vállalt munkát.Nógrádi beszélt arról is, hogy a német rendőrség és a politika is igyekszik enyhíteni, bagatellizálni a hírek valóságtartalmát. Az alapvető hangulat megváltoztatása a cél. Bizalmi válság alakult ki a rendőrség, a politika és a lakosság között.

 

A merényletek elkövetői olyan kultúrában jöttek, ahol a konfliktusok rendezésének módja az erőszakos leszámolás. Az, hogy Európában ugyanezt teszik, azt jelenti, hogy nem tudtak átalakulni, legjobb esetben is kettős tudatuk van. Jelentős részük nem képes beilleszkedni, mert nem azt kapja, amit várt, magyarázta a szakértő.

 

forrás: hirado.hu/Kossuth Rádió
borítókép: newyorker.com 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!