Világi Oszkár lánya, Réka vette át apja legkedveltebb és legösszetettebb élelmiszeripari cégeit – számol be róla a TREND hetilap legújabb számában. Az írás bemutatja a család vállalkozásait és tevékenységi körét is.

 

2016 elejétől a leggazdagabb szlovákiai magyar összes élelmiszeripari vállalkozását már a lánya felügyeli. Réka még fiatal, a harmincas éveiben jár, aki apjához hasonlóan jogot tanult.

Jelenleg már a nagymegyeri Euromilk tejüzem és a dunaszerdahelyi Istermeat húsfeldolgozó igazgatótanácsának elnöke. Emellett az Agrosun farm két ügyvezetőjének egyike.

 

Apja nyomdokaiban

 hirdetes_810x300  

 

„Örülök, hogy vállalkozásainkat már a lányom felügyeli. Most először érzem úgy, hogy van az üzletemben valaki, akiben száz százalékig megbízhatok. Így már teljes erővel foglalkozhatok a Slovnafttal.”

 

– mondta Világi Oszkár, hozzátéve, hogy a hétvégeket eddig saját vállalkozásainak kellett szentelnie. Elmondása szerint most már inkább csak Réka pszichológusa és motivátora lesz, mint saját cégeinek menedzsere.

 

Rékának mindenesetre nincs könnyű dolga az átvett cégeknél. A Trend szerint az élelmiszeripari válallkozások a legösszetettebbek, a hazai élelmiszergyártás ugyanis nehéz éveken megy keresztül. A fő cél egyértelmű: újra nyereségessé tenni a vállalkozásokat. Emellett egy új családi vállalkozás is létrejön, Világi ugyanis új borászatot alapít.

 

„Szeretnén folytatni édesapám vállalkozásait. Sok új terve van, ami mindig megfogja az embert. A tanulmányaim során Hollandiában és Spanyolországban is látta, hogy a családi vállalkozásoknak nagy hagyománya van nyugaton”

 

– mondta Réka, aki külföldi tanulmányai során a családi vállalkozások sajátosságai iránt is érdeklődött.

 

Azért választotta a jogot, mert az apja sikerét is megalapozta

 

Holott egykor még a politikához vonzódott jobban. A múltban a parlamentben Világi Oszkár is részese volt az első vállalkozói törvények megalkotásának. A későbbi MKP-ból való távozása ellenére a mai napig felhozzák neki, hogy befolyással bír a szlovákiai magyar politikusokra.

 

A jog azonban az üzleti életben is segítette. Eredetileg külföldi befektetőknek adott tanácsot, majd saját vállalkozásokba kezdett.

 

„Apu azzal tette a legtöbbet, hogy sikerült saját vállalkozásait kiépítenie. Az én feladatom lesz ezeket megtartani és továbbfejleszteni, még ha most mély vízben is úszok.”

 

– mondta Réka a Trendnek. Elmondása szerint nagy közöttük az összhang, érezhető, hogy a lány példaképként tekint apjára.

 

Nehéz kezdetek

 

A jog csak felkészülés volt Rékának a nehezebb üzletekhez. Az Euromilk vállalat, amellyel Réka a legtöbbet foglalkozik, egy nyolcmillió eurós beruházás miatt veszteséges. Ez egy új gyártósor a tej PET-palackok töltésére, hogy megkülönböztessék magukat a konkurenciától. Az Euromilk az utóbbi négy évben közel ötmillió eurós veszteséget termelt, az éves forgalom (köszönhetően az orosz embargónak is) 20 millióról 14 millió euróra csökkent.

 

Sikernek számít viszont, hogy az Istermeat vágóhíd nyereséges. A gazdasági hetilap szerint 300 ezer eurós nyereségre tett szert, de nincs könnyű helyzetben az Agrosun farm sem.

 

A Világi család most a fejlődés lehetőségeit keresi. Az Istermeat már inkább hústermékeket gyár, az Euromilk is bővíti a jöbőben kínálatát a nyereségesebb sajtokkal. Emellett új márkázással szeretnék megszólítani a fogyasztókat.

 

Leporolták például Csallóköz régi nevét, a Kukkóniát is. Ez a minőséget kívánja majd összekötni a régióval. Az új márkát más vállalkozók bevonásával szeretnék regionális márkává építeni, amely nemcsak az élelmiszerekkel, hanem a turizmussal is össze lesz kötve.

 

A problémák ellenére nem tervezik az említett vállalkozások eladását, Réka reméli, hogy idővel sikeressé válnak.

 

Világi Oszkár a Trendnek elmondta, hogy a Slovnaft sikeres irányítása mellett előfordulhat, hogy mások bolondságnak tartják a gazdálkodást. De ha nem lenne Réka érdeklődése az élelmiszerek iránt, lehet, hogy már rég eladta volna ezeket a cégeket – mondta.

 

Sikeres vállalkozások

 

A problémás élelmiszeripari vállalkozások veszteségeit más sikeres vállalkozásokkal tudják fedezni. Nyereséget hoz a mezőgazdasági termékekkel való kereskedelem is, ugyanis több raktárral rendelkeznek. Egy ideje már Világi Oszkár tulajdonában van egy sikeres nyomdaipari vállalkozás is, mely bankok és biztosítók beszállítója.

 

A család a fotovillamosság működtetésével is nyereségre tesz szert. Világi még 12 évvel ezelőtt lett államilag kiválasztva napelemek telepítésére. Cége, az firma Industrial Zone Kútniky az útóbbi években 600 ezer eurós bevételre tett szert.

 

Kilenc megawattos teljesítményével a napelemes energia legerősebb piaci szereplői közé tartozik Szlovákiában. Itt merült fel a Trend beszámolója szerint egy kis egyet nem értés apa és lánya között. Míg előbbi nem szeretne eladni semmit, addig Réka el tudná képzelni, hogy ennek a cégnek az eladása segíthetné az élelmiszeripari vállalatok stabilizálását.

 

Bevételi forrásnak ott van még a Ružička Csekes ügyvédi iroda is, melynek Világi 25 százalékát birtokolja.

 

Az új borászat

 

A család nemcsak a dunaszerdahelyi futballba fektet be ( szerk. megj. főleg magyarországi és szlovákiai állami támogatásokkal), de bővíti az élelmiszerekhez kapcsolódó tevékenységet is.

 

Helemba községben 4 millió eurós befektetéssel új borászat kiépítését tervezik, mely nem a mennyiségre, hanem a minőségre kíván öszpontosítani. Éves szinten körülbelül 180 ezer üveget szeretnének palackozni. A borászat mellé ezért 20 hektárnyi új szőlőtőkét is telepítenek. A később felépítendő panzióval együtt az egész beruházás körülbelül négy millió eurót vesz igénybe.

 

Világi Oszkár reméli, hogy a családi vállalkozásokhoz időval csatlakozik majd Réka fiatalabb testvére is, aki most még iskolába jár. Az üzleti tevékenységekbe a gyerekek édesanyja is bekapcsolódik, aki egy katélyszállóval foglalkozik Nyékvárkonyban, valamint az egyik dunaszerdahelyi éttermet irányítja.

 

A teljes cikk elolvasható a legfrisebb TREND hetilapban és az etrend.sk oldalon.

borítókép: TREND hetilap

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.