Bár tavaly ilyenkor vélhetően nagy örömmel fogadta szinte minden magyar (is), hogy hamarosan teljesen megszűnnek a roaming-díjak az Európai Unióban, most kiderült, hogy korai volt a medve bőrére inni. A valóságban ugyanis az uniós törvénytervezetbe később becsempészett kiegészítések miatt továbbra is jelentősen magasabb összegbe kerülhet majd a hívások idegen országokban történő bonyolítása.

 

Legalábbis akkor, ha valaki huzamosabb időn át tartózkodik a másik országban, illetve esetleg eleve egy külföldi szolgáltatótól próbál meg előfizetést vásárolni. Ebben az esetben ugyanis utóbbi továbbra is extra díjat számolhat fel, ha a hívásokat nem az ő hálózatára kapcsolódó mobiltelefonnal folytatják.

 

Változó feltételek

 

 hirdetes_400x285  

Az Európai Bizottság javaslata értelmében az uniós állampolgárok 2017 júniusától évente 90 napig a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatják az adatkeretüket az Európai Unió területén. A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a roamingdíjak fizetése alól legfeljebb egy 30 napos egybefüggő időszakra lehet majd mentesülni, a felhasználóknak ezt követően be kell jelentkezniük az otthoni hálózatról, amennyiben el akarják kerülni a felárakat.

 

Az ingazókra nem vonatkozna

 

Ez a korlátozás nem vonatkozna a határ menti ingázókra, a csak részben külföldön töltött napok ugyanis nem számítanának bele a 90 napos keretbe. A bizottság nyilvános konzultációt folytatott az ügyben, és ennek nyomán arra tett javaslatot, hogy a szolgáltatók a korlátok túllépése után egy perc beszélgetés után legfeljebb 4 centet, egy megabyte adatforgalom után 0,85 centet, SMS-enként pedig 1 centet számolhassanak fel.

 

A tervezetet még a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia.

 

forrás: pcforum.hu, privatbankar.hu
kép: digitalhungary.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!