Csütörtökön a parlament szociális ügyekért felelős bizottsága ismét a kiskorú Marco ügyével foglalkozott, akit egy bírósági végrehajtó erőszakkal vitt el az iskolából és odaadta az édesanyjának.

 

A bizottság nyilvánosságra hozta azt az ügyről szóló jelentést, amelyet a munkaügyi és igazságügyi tárca készített el közösen. A bizottságot Ján Richter munkaügyi és Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter tájékoztatta.

 

Žitňanská elmondása szerint a jelentés megállapítja azokat szabálysértéseket, amelyek Marco-ügy során keletkeztek. Hozzátette, hogy megsértettek jogi előírásokat, aminek következményei lettek és a bírósági végrehajtó saját maga kérvényezte elbocsájtását. Mindkét minisztérium szerint szükséges egy új kódexet kidolgozni, hogy elkerülhetőek legyenek a hasonló esetek.

 

 hirdetes_810x300  

Žitňanská szerint a jogi átalakítás úgy van beállítva, hogy a hasonló eseteket majd érzéssel kezelje. Ezért is szükségesek az olyan nem törvényi intézkedések, mint a bírók, hivatalnokok és szociális alkalmazottak közös oktatása és képzése. Az új jogszabály-módosítás lehetővé teszi majd a bírósági döntés elhalasztását, amit a bíróság egyénileg hosszabbíthat meg a gyermek veszélyeztetettsége esetén.

 

Idén májusban  egy bírósági végrehajtó,  valamint a Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal munkatársa a magasmarti (Brehy – Zsarnócai járás) általános iskola osztályterméből rángatott ki egy 7 éves gyermeket és vitt el az anyjával bírósági végrehajtásra hivatkozva. Az esetről először Monika Kozelová aktivista számolt be blogbejegyzésében, az üggyel részletesebben mi is foglalkoztunk:

A hivatalnokok erőszakkal vitték el a 7 éves kisfiút az iskolából (videó)

Újabb videófelvétel került elő a Marco-ügyben

 

forrás: sme.sk , Körkép.sk
kép: tvnoviny.sk (illusztráció)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!