Menyhárt József előadása az Önkormányzati Szabadegyetemen: A fejekben kell rendet tenni

Frissítve: 15.45 Nyelvhasználati lehetőségeink az önkormányzatoknál címmel tartott előadást Menyhárt József, a Magyar Közösség Párja elnöke az Önkormányzati Szabadegyetemen. A rendezvényt a Pro Civis Polgári Társulás rendezi meg immáron hatodik alkalommal a dél-szlovákiai önkormányzati képviselők és polgármesterek részére.

Menyhárt beszélt a magyar nyelv történelmi szerepéről. A két világháború közti és a mai nyelvhasználati joggyakorlatot összehasonlítva elmondta, hogy az első Csehszlovák Köztársaság idején a nyelvi szabályozás sokkal ésszerűbb, rugalmasabb volt, és a helyi viszonyokra is inkább volt tekintettel.

Az MKP elnöke felszólította a felvidéki városok és falvak magyar polgármestereit és képviselőit, hogy pártállásra való tekintet nélkül vegyék figyelembe a magyar nyelvhasználat ügyének fontosságát. Arra is figyelmeztetett, hogy a kulturális minisztérium alkalmazottai a jogszabályokat tudatosan félremagyarázzák, és jogtalanul követelnek bizonyos lépéseket a polgármesterektől.

   

Menyhárt Jószef előadását alább teljes terjedelmében közöljük:

Előadásom elején egy nagyon fontos történelmi tényt emelnék ki, amelyet a szlovák politika tudatosan hagy figyelmen kívül, – de amiről mi magyarok is gyakran hajlamosak vagyunk már elfeledkezni – amikor a magyar nyelvhasználat kérdéséről van szó. A magyar nyelv szülőföldünkön őshonos nyelv, mi magyarok nem bevándorlóként kerültünk ebbe az országba, hanem jóval a szlovák állam létrehozatala előtt már itt éltünk.

Magyarlakta falvainkban és városainkban őseink teljesen természetes módon mindig is anyanyelvükön kommunikáltak a korabeli hatóságokkal, a latin nyelv a középkortól kezdve csak a hivatalok írásbeli és belső nyelvhasználatában volt jelen, amíg a 19. század első felében a latint ezen a területen is felváltotta a magyar nyelv. Hogy konkrétan fogalmazzam meg ezt a tényt: itt Nagymegyeren több mint egy évezreddel a Szlovák Köztársaság megalakulása előtt magyarul beszéltünk és egy évszázaddal hamarabb volt írásbeli hivatalos nyelv a magyar, mint a szlovák.

1918 után a magyar-szlovák nyelvhatártól délre a szlovák nyelv ténylegesen idegen nyelvként jelent meg, amelyet a korabeli statisztikák szerint a Csehszlovákiához csatolt mintegy 700 ezer magyar egyáltalán nem értett és nem beszélt. Az is tény, hogy az itt közöttünk élő szlovákok bizony migráció útján kerültek, költöztek ide közénk.

Amikor a hivatali nyelvhasználat kapcsán magyar nyelvhasználatról szólunk – jogilag ugyan kisebbségi nyelvhasználatról beszélünk – de ténylegesen például Nagymegyer esetében is – nem a kisebbség, hanem a település többségének a nyelvéről van szó. Ez az ellentmondás úgy is megfogalmazható, hogy a szlovák nyelv Nagymegyeren hivatalos nyelv, miközben nem őshonos, a magyar pedig kisebbségi nyelv, miközben a többség anyanyelve.

Az imént elmondottakat azért fontos tudatosítanunk, hogy a helyes mércét fel tudjuk állítani, amihez az állam aktuális nyelvhasználatra vonatkozó jogi szabályozását mérni tudjuk. Amikor azt mondjuk, hogy a magyar nyelvet a magyarlakta területeken teljes értékű hivatalos nyelvként kell elismerni, nem valamilyen túlzó követelést fogalmazunk meg, hanem a legtermészetesebb dolgot mondjuk ki.

A jelenlegi szlovák szabályozásról ebből a szemszögből nézve nem túl sok jót mondhatunk el, még a két világháború közötti jogállapottal történő összevetésben is. Az első Csehszlovák Köztársaság idején  a nyelvhasználat vonatkozásában a községek autonómiája sokkal kézzelfoghatóbb volt. A törvény az önkormányzatok saját hatáskörébe utalta saját „tárgyalási és ügyintézési” nyelvüknek megválasztását. A helyi lakosság többségének nyelvét azonban mindig „tárgyalási és ügyintézési nyelvként” kellett elismerni. A nyelvi szabályozás ugyan az államnyelvnek kiemelt pozíciót biztosított, azonban sokkal ésszerűbb, rugalmasabb és a helyi viszonyokra is jobban tekintettel volt.

Ellentétben a mai nyelvi rezsimmel, az önkormányzat nem volt kötelező minden esetben a szlovák nyelvet használni, bizonyos esetekben kizárólag magyarul is folyt az ügyintézés. Például a szlovák nyelvű beadványokat ugyan minden esetben el kellett intézni, viszont ahol a szlovákok aránya nem érte el a 20%-ot, ott az önkormányzatnak nem kellett szlovák nyelvű választ adnia, az ügyfél ilyenkor az önkormányzat által kiadott magyar nyelvű választ lefordíttathatta az illetékes járási állami szervvel. Vagy az önkormányzati rendeleteket csak a község tárgyalási nyelvén kellet kiadni – tehát bizonyos esetekben csak magyarul, és az állami szervekhez és bírósághoz a községek magyarul fordulhattak. Vagy például a községi pecsétnek csak abban az esetben kellett szlovák nyelvű feliratot is tartalmaznia, ha a községben élő szlovák nyelvű lakosok számaránya legalább 20 % volt, vagy ha a pecsét szlovák nyelvű okiratra került.  Hasonlóképpen, ahol a szlovákok aránya nem érte el a 20%-ot, ott kizárólag magyar nyelvű utcanévtáblákat lehetett kihelyezni.

Ugyan mára már nincsenek szlovákul egyáltalán nem értő százezrek, tehát az állam részéről megszűnt az a kényszer, hogy magyarul kommunikáljon az állampolgáraival, ha meg akarja értetni magát és rendelkezéseit végre akarja hajtatni, de a hivatali magyar nyelvhasználat fontossága magyar szempontból nemhogy csökkent volna, hanem inkább nőtt is. Az asszimiláció, nyelvváltás és nemzetiségváltás problémakörének kiterjedt tudományos irodalma van, amely egyértelműen megállapítja, hogy egy nyelv visszaszorulása a magánéletbe, kiszorulása a hivatali és nyilvános nyelvhasználati terekről,  előbb vagy utóbb a nyelvi közösség asszimilációjához vezet.

Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy városaink és falvaink magyar polgármesterei és képviselői, pártállásra való tekintet nélkül, tudatosítsák a magyar nyelvhasználat ügyének fontosságát.

Nyilván az állam nem nyújt ehhez külön anyagi eszközöket – bár ez kötelessége lenne – és maga a jogi szabályozás is meglehetősen úgy került megfogalmazásra, hogy inkább tehernek érezzék az érintettek a magyar nyelvhasználatot, semmint jognak.

A szlovák nyelv használatának a helyi viszonyoktól függetlenül mindenre kiterjedő kötelező előírása mellett – ami egyébként gyakran a józan ésszel is szembemegy -, a magyar nyelv használata többletfeladatként jelenik meg. De ez az a többletfeladat, amit egyszerűen vállalnunk kell, ha gyermekeinket és unokáinkat is meg akarjuk tartani magyarnak.

Bár talán első pillantásra nem egészen nyilvánvaló, de az, hogy a magyar nyelvet használják-e hivatali érintkezésben, végső soron hatással van arra is, hogy hány gyereket iratnak magyar iskolába. Ha azt látják a szülők, hogy a magyar nyelvnek képletesen szólva csak a konyhában veszik hasznát, akkor sokkal könnyebben döntenek a szlovák iskola mellett, hisz a konyhában a konyhanyelvi szintű nyelvtudás is megteszi, felesleges ahhoz magyar iskolába járni, mikor a fejekben az a tévképzet él, hogy az érvényesüléshez a szlovák nyelvtudás a legfontosabb.

Az önkormányzatokra ezért hatalmas felelősség hárul, hogy a magyar nyelvet méltóképpen megjelenítsék, hogy az anyanyelvünknek kijáró tisztelet mindenütt érzékelhető legyen. Ezzel már önmagában is növelik a magyar nyelv presztízsét, ami nyelvi, nemzetiségi identitásában és önbecsülésében is erősíti közösségeinket.

Mivel önkormányzati szabadegyetemen vagyunk, ezért most engedjék meg, hogy nem az állampolgár, hanem az önkormányzat szempontjából röviden vegyük sorba azokat a lehetőségeket, amelyekkel élni tudunk. Pontosabban itt nem csak lehetőségekről, hanem a magyarlakta települések önkormányzatait terhelő kötelességekről is szó van.

Alapvetően három típusba sorolhatjuk a törvényi rendelkezéseket, az első csoportba azok a kötelességek tartoznak, amelyeket az önkormányzatnak hivatalból teljesítenie kell. A második csoportot azok a törvényi kötelességek alkotják, amelyek állampolgári igény, az ügyfél kérelme esetén merülnek fel, de természetesen ezek feltételeit is előre meg kell teremteni.

A harmadik csoport pedig  már valóban csak lehetőség, amit a törvény kimondottan megenged, vagy legalábbis nem tilt meg az önkormányzat számára.

Tehát a hatályos jog szerint kötelessége az önkormányzatnak, hogy

• a település kezdetét és végét jelző a magyar helységnevet tartalmazó közúti táblát kihelyezze
• a községi-, városi hivatalt és intézményeket magyar nyelvű táblával is megjelölje, amelyen a magyar helységnévnek is szerepelnie kell
• a hivatalon belül tájékoztatást helyezzen ki arról, hogy a magyar nyelv használható (kormányrendelet rendezi részletesen ennek tartalmát)
• alapvető információkat kifüggesszen magyarul is (az infotörvény alapján)
• a képviselőtestületi ülések programját, jegyzőkönyvét, az önkormányzati rendeletek tervezetét és az elfogadott önkormányzati rendeleteket magyar nyelven is közzétegye (ezt is az infotörvény alapján)
• a veszélyre figyelmeztető információkat magyarul is feltüntesse, közzétegye (ez a kötelesség egyébként nemcsak a közigazgatási szervek, de minden cégre és vállalkozásra is vonatkozik.)
• választások előtt a választópolgároknak kétnyelvű értesítést küldjön ki

Ügyfél részérő megnyilvánuló igény, kérelem esetén az önkormányzat, illetve annak alkalmazottja (ha kell tolmács útján) köteles:

• megérteni a magyarul beszélő ügyfelet, és magyarul válaszolni neki szóbeli kommunikáció során,
• írásban a szlovák mellett magyar nyelven is válaszolni, ha magyar nyelvű beadványt kapott
• kétnyelvű formanyomtatványokat bebiztosítani
• határozatát kétnyelvűen kiadni
• kérelemre kétnyelvű okiratot kiadni, melyek körét a törvény meghatározza (anyakönyvi kivonatok, választói igazolvány, engedélyek, jogosítványok, igazolások, nyilatkozatok és rendelkezések)
• a jogszabályokról, előírásokról magyarul tájékoztatást adni
• ugyan nem ügyfélről van szó, de jellegét tekintve hasonló kötelesség a képviselők számára a magyar nyelv használatát bebiztosítani a képviselőtestületi üléseken (ha a tárgyalás nem magyarul zajlik)

A törvényben pedig lehetőségként kerül megfogalmazásra:

• a település krónikáját magyarul is vezesse
• magyar nyelvű utcanévtáblákat, más földrajzi megjelöléseket is kihelyezzen
• a hangosbemondóban magyarul is hirdessen
• bármiféle egyéb feliratot, közleményt, információt magyarul is kihelyezhessen

A felsoroltak bővebb kifejtésétől, pontosabban a hiányosságok és ellentmondások, a rossz szabályozás elemzésétől most eltekintenék, mert meghaladná előadásom időkeretét.

Az önkormányzataink, magyar polgármestereink és képviselőink irányába viszont bátorkodom két kéréssel élni. Első kérésem, hogy mivel tisztában vagyunk azzal, hogy a jogi szabályozás egyáltalán nem megfelelő, valamint az állam rossz mostohaként kezeli ezt a kérdést, próbáljuk meg ezt proaktív magatartással ellensúlyozni.

Az emberi leleményesség, az elkötelezettség és felelősségünk súlyának átérzése biztosan megtalálja azokat a módokat, ahogy egy rossz jogi környezetben is sokat tudunk tenni helyben, településünkön magyar anyanyelvünkért, magyar anyanyelvű választóinkért, közösségünk jövőjéért.

Lépjünk ki komfortzónánkból, próbáljunk meg, ahogy az angolok mondják, a „dobozon kívül gondolkodni” („Thinking outside the box”) és kreatívan megtalálni azt a módot, ahogy a magyar nyelvhasználat ügyét helyben előmozdíthatjuk.

A másik kérésem, hogy amikor bármiféle probléma merül fel, amikor úgy érzik, hogy a magyar nyelvhasználat vonatkozásában szakmai segítségre van szükségük, bátran forduljanak az erre hivatott intézményekhez.

Például a Pro Civis tevékenységének köszönhetően sok fordítás, kétnyelvű formanyomtatvány már elérhető.

De olyankor különösen keressenek minket is – ezt az MKP elnökeként mondom, mivel ez nemcsak jogi, hanem politikai kérdés is -, amikor a Kulturális Minisztérium államnyelvrendőrei kezdik Önöket zaklatni a magyar nyelv használata kapcsán, itt egyrészt mindenképpen szükség lenne dokumentálni ezeket az eseteket, másrészt tudomásunk szerint a kulturális minisztérium alkalmazottai a jogszabályokat tudatosan félremagyarázzák és olyan módosításokat követelnek a polgármesterektől, amelyek nincsenek összhangban a hatályos jogszabályokkal.

Körkép.sk

Nyitókép: felvidek.ma