A legtöbb illegálisan lerakott szemét Pozsony megyében található, ahol egy főre körülbelül 1,5 liter illegális szemét jut. A járások között a Szenci (Senec) végzett az élen, ahol több mint 2 liter az egy főre jutó mennyiség. Eperjes megyében találták a legkevesebb nem legálisan lerakott szemetet.

 

Az elemzést az IEP intézet készítette, mely a környezetvédelmi politikával foglalkozik, július óta már a környezetvédelmi minisztérium új elemző intézményeként. Martin Haluš igazgató a vizsgálat során megállapította, hogy az illegális szemét több mint felét a házi és építési hulladék adja, a többi részét a műanyag, automobil autóalkatrész, üveg, vagy elektronika teszi ki.

 

Az illegális lerakatok, melyekből több ezer van Szlovákiában, veszélyeztetik a lakosság egészségét, egyben jelentősen szennyezik a környezetet. Az esővíz vegyi anyagokat moshat ki a szemétből ,ami később a talajba, majd pedig a vízbe és az emberi testbe kerül – írja a tanulmány, mely szerint az állam a problémát főleg az illegális lerakatok felszámolásával próbálja megoldani.

 

 hirdetes_810x300  

Az IEP a szeméthegyek elleni küzdelemhez elsősorban az oktatásra koncentrálna, valamint a vétkesek következetes megbüntetésére és a szeméttermelés csökkentésére.  Haluš szerint fontos, hogy a hivatalok cselekedjenek is szemétlerakat esetén és tegyenek feljelentést.

Az új, 2016-tól hatályban levő szeméttörvény emelte a bírságokat és megerősítette a rendőrség kompetenciáját. A hivatalos lerakatok elérhetősége szintén csökkenti az illegális szemétlerakást, azonban az illegális telepek átlagosan még 5,6 kilométerrel közelebb vannak a településekhez, mint a legálisak. A tanulmány szerint az államnak ezért is kell nagy figyelmet fordítania a környezetvédelmi oktatásra az iskolákban, információs kampányokat folytathatna az illegális hulladék lerakásának veszélyeiről.

webnoviny.sk
kép: pravda.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!