Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy lehetséges utánpótlási útvonala Szlovéniában kezdődik és Szlovákián keresztül vezet. Az információt a Conflict Armament Research hozta nyilvánosságra, aki az Európai Bizottság támogatásával vizsgálja a közel-keleti háborús területek lőszerét. 

 

A fegyverekre a csehek figyelmeztettek

 

Arra, hogy az iszlamisták fegyverutánpótlási útvonala Szlovákián keresztül is haladhat, az oknyomozó újságírók csehországi központja hívta fel a figyelmet. A Közel-Keleten olyan lőszert találtak, amelyet egy szlovákiai állami cégnek kellett volna megsemmisítenie Nyitranovákiban (Nováky), írja a sme.sk.

 

 hirdetes_810x300  

A központ  arra figyelmeztet, hogy a muníció egy része, amelyet Líbiában és Irakban  harcoló iszlamistáknál találtak,  azonosítószámuk szerint a szlovén hadsereg raktáraiból származik (TTB8606). Hozzáteszik, ez a szám olyan rakétákra utal, amelyeket 2005-ben Szlovákiába küldtek likvikálásra, mégpedig egy Nyitranovákiban található vállalatnak kellett volna a feladatot elvégeznie.

 

Vizsgálják az ügyet

 

A Sme azt is hozzáteszi, hogy OSA M79 típusú rakétákról van szó, amelyeket 2015-ben Tripoliban dokumentáltak. Azt, hogy 132, a feltüntetett azonosítószámmal rendelkező rakétát Szlovákiába küldtek megsemmisítésre, a szlovén védelmi minisztérium is megerősítette.

 

A szlovák gazdasági minisztérium elmondása szerint soha nem adtak ki licenszet a TB8606 azonosítóval ellátott rakéták exportjára. Juraj Rybanský minisztériumi szóvivő szerint vizsgálják az ügyet.

 

További bonyodalom, hogy az ilyen azonosítóval ellátott lőszereket az egykori Jugoszláviában gyárthatták. Nem lehet tehát kizárni, hogy a lőszerből  több ország raktáraiba is kerülhetett. Szlovénia idáig egyedül ismerte el, hogy rendelkezett ilyen lőszerrel.

 

2016 nyarán a  TheGuardian közölte, hogy európai vállalatok, köztük szlovák cégek is, olyan problémás országokba exportáltak fegyvereket, mint Szaúd-Arábia vagy Törökország, akik azokat tovább vitték Szíriába.

 

webnoviny.sk, sme.sk
kép: sme.sk/TASR/AP (illusztráció)

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!