Az alternatív karácsonyfák egyediek, praktikusak, sőt egy fenyőfát is megkímélsz a kivágástól, ha ilyet választasz. Most olyan alternatív karácsonyfaalapokat gyűjtöttünk össze, amelyeket könnyen saját stílusunkra hangolhatunk.

 

Sokan szeretnék kreatív energiájukat nemcsak az ünnepi készülődésen, de a karácsonyfa elkészítésén is kiélni. Míg egyesek arra vágynak, hogy a szokványos vágott, nordmann fenyő helyett valami formabontó díszítse otthonukat, addig másokat a környezetvédelem, vagy éppen pici lakásuk helyhiánya vezérel.

 

  1. Összecsukható papírfa

A KreARTON fája nemcsak hogy környezetbarát papírból készült, de összecsukható is, így két ünnep között elfér akár egy nagyon keskeny helyen is. A barna vagy fehér kartonalapot ráadásképpen úgy díszíthetjük, ahogy nekünk tetszik! Hagyhatjuk natúran, de akár a gyerekekkel közösen is kiszínezhetjük, rajzolhatunk rá díszeket.

 

 hirdetes_810x300  

2

 

  1. Fenyőfamintás textil

Pár éve az IKEA-ban lehetett kapni ezt a famintás textilt, amit a falra lógatva instant és roppant helytakarékos karácsonyfát varázsolhattunk. Az ötlet egyébként úgy is megvalósítható, ha egy fehér textilre zöld filccel fát rajzolunk. Aztán a karácsonyfás képet, ha úgy tetszik, valódi díszekkel is feldobhatjuk, hiszen biztosítótűkkel bármit rögzíthetünk rá.  Előnye a kis helyigény, valamint hogy az ünnepen kívüli időszakban is megfér a terítők között. Ezt az alternatív karácsonyfaötletet biztosan imádni fogod!

 

5

 

  1. Szőke Gábor Miklós fái

Szőke Gábor Miklós szobrász fái évek óta népszerűek, és nem véletlenül, hiszen így egy kortárs alkotás az ünnep legfontosabb kelléke. A különböző színben elérhető fákat szintén lehet díszíteni, egyedüli hátrányai az ünnepen kívüli tárolás, ami nagyon helyigényes, valamint a fák ára olcsónak sem mondható.

 

4

 

  1. Létra gömbökkel díszítve

A plafonról lelógatott és térben fa alakzatot formáló gömbdíszek jó ideje divatosak. Ennek egy egyszerűbb módja, ha nem a mennyezetről, hanem egy nagy létráról lógatjuk le a díszeket. A gömbök színének, formájának megválasztásával itt is saját ízlésünk szerint alkothatjuk meg a végeredményt. Előnye, hogy olcsó, otthon talált eszközökből megvalósítható, de nem éppen helytakarékos.

 

1

 

  1. Fagallyakból készült karácsonyfa

Összegyűjtött gallyakból és otthon lévő díszekből könnyedén elkészíthető ez az alternatív karácsonyfa. Nem kell hozzá más, csak gallyak, vágóeszköz, kötöző, díszek, égősor és egy kalapács, aminek segítségével felhelyezzük a falra.

 

6

 

  1. Az idei IKEA-felhozatal

Az IKEA idei karácsonyi felhozatalát azoknak mindenképpen ajánljuk , akiknek pici a lakásuk, és nem ragaszkodnak a műfenyőhöz és a zöld színhez.

 

7

 

  1. Fenyőgirland új szerepben

Az eddig a ház homlokzatának dekorálására használt fenyőgirland idén bekerülhet a nappaliba. Készítsünk egy állványt, ami köré spirál alakzatban feltekerhetjük, vagy a másik megoldás, hogy fémdróttal spirál alakúra formázzuk a girlandot és a plafonról lelógatjuk. A díszítés itt is tetszés szerint alakítható.

 

3

 

Forrás és nyitókép: nlcafe.hu

Nyitókép: erezdmagadjol.hu

 

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!