Tornalja öt évvel ezelőtt fejlődése mélypontjára került. A képviselő testületnek Szögedy Anna (MKP) polgármester asszony vezetésével az azóta eltelt időszakban sikerült stabilizálni a város gazdasági helyzetét. Komoly eredmények születtek a városfejlesztés területén. 500 új munkahely létesült, modernizálták az iskolákat, folyamatban van a szennyvíz hálózat és a tisztító állomás kiépítése.

 

A folytatásról beszélgettünk Nagy Lászlóval, a Városi Hivatal elöljárójával.

 

Az elért eredményekre alapozva milyen irányban haladnak tovább?

 

 hirdetes_810x300  

Két éve, 2015-ben csatlakoztunk a Mi Rimaszombatunk polgári társulás azon kezdeményezéséhez, hogy felhívják a kormány figyelmét térségünk elmaradottságára, és igényeljék a segítségét. Megszerveztünk egy konferenciát, amelyen a rimaszombati, nagyrőcei és a rozsnyói járás 106 érintett polgármestere vett részt. Egy, a szlovák kormányhoz címzett memorandumban fogalmaztuk meg, mire lenne szükségünk ahhoz, hogy esélyünk legyen a fejlődésre. A kormány kezdeményezésére aztán a szlovák parlament 2015 végén törvényt fogadott el 12 legelmaradottabb járás gazdasági és szociális fejlesztéséről, köztük a mienkről is.

 

Önök is kidolgozták az akciótervüket?

 

Igen. Bizottságot és szakbizottságokat hoztunk létre, bevontuk a községeken kívül a polgári társulásokat és a vállalkozókat. A tervezet fő kidolgozója, koordinátora Bauer Rudolf, Kassa volt alpolgármestere lett, aki azóta is hatékonyan segíti a munkánkat. Létrehoztunk egy projekt tárat is, amely 150 helyi szervezet, intézmény és vállalkozó javaslatait tartalmazza. Az akciótervünket 2016 szeptember 17-én fogadta el a kormány.         

 

Mit sikerült eddig megvalósítani belőle?

 

Az előkészítés hatékonyságát bizonyítja, hogy a múlt évben 12 járásból 200 pályázat érkezett a kormányhoz, 12 lett elfogadva, ebből 5 a mi járásunkból érkezett. Ez nagyon jó arány, mely arról tanúskodik, hogy jó úton járunk. Tavaly meríthettünk már 122 ezer eurót, ebből építjük a Regionális fejlesztési irodánkat, ahol Bauer Rudolfon kívül még 3 alkalmazott lesz. Biztos vagyok benne, hogy ez a hatékony módja az akcióterv megvalósításának.

 

Milyen lesz a folytatás?

 

Az akcióterv szerint a járásban a 2016-2020-as időszakban 1100 munkahelyet kell kialakítani.  Azt tervezzük, hogy a következő két évben 200-at alakítunk ki Tornalján. Jó szakaszban vannak a tárgyalások négy befektetővel, ebből egy gyógynövényt akar feldolgozni, kettő fafeldolgozó cég, a negyedik egy varroda. Ezen kívül a már ittlevő vállalatok is bővítenek 40 munkahellyel. Az eddigi tapasztalatok szerint, és a várható folyamatok fényében elmondhatom, hogy az Akcióterv az utóbbi évek egyik legpozitívabb lépése.

 

Tornalja, Városi Hivatal. Kép: Mede Géza

 

Hogyan viszonyulnak mindehhez a környező községek?

 

A koncepciónk alapján a tornaljai munkahelyteremtés szolgálni fogja a környék minden munkavállalóját. Emellett munkahelyek alakulnak ki egyes községekben is, Gömörben például tésztagyártást és szociális vállalatot tervezünk létrehozni. De több mezőgazdasági aktivitás is el lett fogadva a régió községeiben. A turizmus és idegenforgalom területét is átfogó módon oldja meg az akcióterv, egyrészt például összeköti Murány és Tornalja nevezetességeit, de Tornalja és Aggtelek nevezetességeit is. Tornalján a strandunk nagy népszerűségnek örvend, szeretnénk biofürdőhelyet, és búvárcentrumot létrehozni.

 

Bizakodóak a jövőt illetően?

 

Elmondhatom, hogy jól alakulnak a dolgaink, bízom benne, hogy a folytatás is ilyen lesz. Ha továbbra is összefogunk, és megyünk a dolgok után, akkor lesz eredménye is.

 

Mede Géza

 

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!