Tízezer menekült munkába állítását tervezi Howard Schultz, a Starbucks ügyvezető igazgatója, miután Donald Trump felfüggesztette hét közel-keleti ország állampolgárainak az Egyesült Államokba való belépését – írja a CNBC cikke nyomán a Világgazdaság.

 

„A világon több mint 65 millió embert ismer el menekültként az ENSZ, mi pedig azt tervezzük, hogy öt éven belül mind a hetvenöt országban, ahol Starbucks üzemel, 10 000 menekültet fogunk alkalmazni” – mondja Schultz, akit a CNBC idézett mai cikkében.

 

Howard Schultz arra reagálva tette bejelentését, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken írta alá azt a rendeletet, amely 120 napos beutazási tilalmat ír elő Irán, Irak, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen állampolgárainak. A szíriai menekültek befogadását korlátlan ideig felfüggesztették. Korábban több ezren tüntetnek a rendelet ellen az Egyesült Államokban, többek között a Fehér Ház előtt és a repülőtereken

 

 hirdetes_810x300  

Schultz kijelentette azt is, hogy a Starbucks lehetővé fogja tenni alkalmazottainak, hogy részesülhessenek egészségbiztosításban. Mindezt annak kapcsán mondta, hogy Trump vissza akarja vonni a  Barack Obama elnök nevéhez fűződő egészségbiztosítási reformot, amely több mint 20 millió, korábban semmilyen biztosítással nem rendelkező amerikai számára teremtett lehetőséget arra, hogy egészségbiztosítást köthessen.

 

Az amerikai-mexikói határon felhúzott biztonsági fallal kapcsolatban Schultz úgy reagált, hogy „továbbra is jelen leszünk ezen a rendkívül fontos piacon [Mexikóban], segítjük és támogatjuk mexikói fogyasztóinkat, partnereinket és családjukat, amiért el kell szenvedniük a kereskedelmi és bevándorlási korlátokat.”

 

vg.hu
kép: businessinsider.com

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!