Lemondott a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál szervezőbizottságának huszonegy tagja, köztük két gyártásvezető is, amiért decemberben az új főnök kinevezésével megfosztották őket a felelősségüktől.

 

A lemondólevelükben az áll, két hónapja megtiltották nekik, hogy bármilyen döntést hozzanak az ukrajnai rendezvénnyel kapcsolatban.  A programot életre hívó Európai Műsorsugárzók Uniója nem kívánta kommentálni a történteket, de megköszönte nekik eddigi munkájukat és felszólította az ukrán állami műsorsugárzót, hogy a káosz ellenére tartsák magukat a kitűzött dátumhoz.

 

A stábtagokat kivétel nélkül az ukrán műsorszolgáltató nevezhette ki, miután a tavalyi kiírást Jamala nyerte 1944 című dalával. Az idei dalfesztivált az eredeti tervek szerint május 13-án rendezik meg Kijevben.


 

 hirdetes_810x300  

Korábban abból is probléma volt, hogy a nyitóceremóniát a 17. században épült Szent Szófia templomban tartják meg, amiért az ukrán ortodox egyház istenkáromlással vádolta meg őket. Később Zurab Alasania, az ukrán nemzeti televízió és rádióközvetítő vállalat feje lemondott, amiért az országnak financiális problémái akadtak a verseny lebonyolításával.

 
Az most szombaton derül ki, hogy A Dal nyolc döntőse közül ki képviselheti Magyarországot a zenei megmérettetésen.

 

forrás: 24.hu
borítókép: toutelatele.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!