A Tom Tom Társaság hozta nyilvánosságra azoknak a városoknak a listáját, ahol a legnagyobb problémát a bedugult utak jelentik. A társaság a lista elkészítéséhez a tavalyi statisztikát vette alapul.

 

A 215 vizsgált országból a 32 perces késéssel Pozsony a 109. helyet szerezte meg, míg Kassa a 22 perces késéssel a 150. helyezést tudhatja magáénak.

 

Évente öt napot a pozsonyi dugóban töltünk

 

 hirdetes_810x300  

A közlekedési index adatai alapján Pozsonyt a legnagyobb közlekedési csúcs reggel és délután érinti, mégpedig a hét minden egyes napján. A reggeli csúcsot az index 54 százalékosra, míg a délutáni növekedést 53 százalékosra értékelte.

 

Az út minden gépkocsivezető számára átlagosan 25 százalékkal meghosszabbodik, tehát az utazási idő negyedével. A tavalyi év statisztikái alapján összesen 5 napot töltöttünk el a pozsonyi dugókban.

 

A reggeli dugó az index mutatói szerint kedden a legmagasabb (61 %), utána szerda, hétfő és csütörtök következik. Az utak pénteken a legjárhatóbbak  (kevesebb mint 40 %). A délutáni közlekedési csúcs pénteken a legrosszabb, utána a szerdai nap következik, míg kedd és csütörtök a kiegyensúlyozott napok közé tartozik. Az index adatai alapján pedig hétfőn a legkisebb a délutáni dugó.

 

 

A kassai dugókban 3,5 napot vesztegetünk el

 

Szlovákia keleti nagyvárosában a helyzet valamivel nyugodtabb a pozsonyival összehasonlítva. A kassai dugókban évente mintegy 85 órát töltünk el. A torlódásban pedig naponta kb. 22 percet várakozunk.

 

A reggeli közlekedési csúcs az index adatai alapján 44 százalékos értéken áll, míg az ebédutáni csúcsot 32 százalékon határozták meg. A reggeli csúcs hétfőn a legrosszabb, utána a szerdai és a csütörtöki nap kiegyensúlyozott. A legkevesebb időt kedden és pénteken töltjük a dugókban. Kassán a délutáni csúcs minden nap azonos szinten mozog. Kedden és pénteken valamivel magasabb, akkor a növekedés 30 százalék felett van.

 

 

A mexikói sofőrök rostokolnak a leghosszabb ideig az autóban

 

A nyilvánosságra hozott listán a világvárosok közül Mexico City került a ranglista élére. Itt ugyanis a gépkocsivezetők naponta csaknem egy órát (59 percet) töltenek el a dugóban, ami évente 227 órát, azaz 9,5 napot jelent.

 

A második helyet Bangkok (Thaiföld) szerezte meg, utána következik Jakarta (Indonézia), Csungcsing (Kína), Łódź (Lengyelország), Bukarest (Románia), Isztambul (Törökország), Csengtu (Kína), Rio de Janeiro (Brazília) és az első tízes csoportot Tainan (Tajvan) zárja.

 

A világvárosok közül Prága a 94. helyet szerezte meg. A cseh sofőrök átlagosan 30 percet várakoznak a dugóban. Nem kecsegtető a brit városok helyezése sem, az első száz város közül ugyanis rögtön a 11 helyet szerezték meg. A brit városok közül Londonban, Belfastban és Edinburgh-ben ülnek a sofőrök a leghosszabb ideig a dugóban.

 

Forrás: aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: mno.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!