A VW konszernhez tartozó Škoda autógyár 2025-ig öt elektromos autó modelljét akarja piacra dobni. Az első tervek már napvilágot láttak. Az autógyár nagy erőkkel készül a sanghaji autókiállításra.

 

Az első tervek a Vision E nevű modellt ábrázolják. Az eléggé utopisztikus design az új Kodiaqot idézi, de a kocsi hátulja egyértelműen egy kupéra utal.

 

A Škoda-márkajel a tervek szerint nem csak elöl és hátul, hanem a jármű két oldalán is helyet kap.

 

 hirdetes_400x285  

A teljesen elektromos meghajtású autóban az elem a kocsi hátsó részében kapott helyet. A modell várhatóan 4645 milliméter hosszú, 1917 milliméter széles és 1550 milliméter magas lesz. A műszerfalon – jelenleg még úgy tűnik – minden gombot érintőképernyő vált majd fel.

 

A Vision E-t egy 225 kW-os akkumulátorral látják el. Négykerék-meghajtásúra tervezik, és körülbelül 500 kilométeres távolság tehető majd meg vele egy feltöltésre – ha hinni lehet a Škoda mérnökeinek. A maximális sebesség 180 km/órára van korlátozva.

 

Helyet kaphat benne egy önvezető rendszer is, amivel az autó képes maga haladni a dugókban (rövid távokon elindulás-megállás), az autópályák bizonyos szakaszain.

 

Ha ez lesz a végleges design, kiváncsiak vagyunk, vajon milyen lesz a modell alapára. Fotó: HNonline.sk

 

Fotó: HNonline.sk

 

HNonline.sk

Nyitókép: Hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!