Folytatódott Lionel Messi adócsalási ügye. Egy barcelonai bíróság tavaly nyáron már 21 hónapos börtönbüntetéssel sújtotta a Barcelona argentin játékosát és apját. Az ügy a spanyol legfelsőbb bíróság elé került, miután Messiék fellebbeztek az ítélet ellen, de ezt most elutasították az El País cikke szerint.

 

Ettől függetlenül a játékosnak és apjának vélhetően nem kell majd börtönbe vonulnia, mivel a spanyol jogszabályok szerint büntetlen előéletű személyek esetében a két évnél rövidebb börtönbüntetést meg lehet úszni próbaidővel is.

 

Messiék 2007 és 2009 között nem fizettek be 4,1 millió eurónak megfelelő összeget a spanyol államkasszába. Az ügy 2013-ban pattant ki, és bár utólag befizettek 5 millió eurót, tavaly bíróság elé kellett állniuk háromrendbeli adócsalás miatt. A futballista 21 hónapos büntetése úgy tevődik össze, hogy minden egyes évért kapott 7-7 hónapot.

 

 hirdetes_810x300  

Én csak focizok. Semmiről nem volt tudomásom. Megbíztam apámban és az ügyvédeimben

 

– mondta korábban Messi az adócsalási üggyel kapcsolatban. Édesapja pedig azzal védekezett, hogy ő egy pénzügyi tanácsadóban bízott meg.

 

24.hu
kép: goal.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!