A kirándulás előtt gyakran rengeteg mindent kell győznünk: befejezni a munkakötelezettségeinket, és összepakolni az üdüléshez szükséges holmijainkat. A kapkodás közepette azonban gyakran megfeledkezünk az elegendő mennyiségű és minőségű alvásról.

 

Egy felnőtt embernek ahhoz, hogy ideálisan kipihent legyen, hét és kilenc óra zavartalan alvásra van szüksége. Amennyiben erre nem kerül sor, nagy eséllyel leselkedik ránk annak a veszélye, hogy fáradtak leszünk a volán mögött, esetleg mikroalvásra kerül sor. Hogyan kerüljük el mindezt az utazás során?

 

Az első és legfontosabb alapelv, hogy ne becsüljük alá az elegendő mennyiségű alvást. Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy tudjuk, nem aludtunk eleged, ne várjuk meg a mikroalvás első jeleit, hanem időben előzzük meg az esetleges problémákat.

 

 hirdetes_400x285  

Néhány hasznos és bevált tippet mutatunk be annak érdekében, hogy minden sofőr épségben és szerencsésen érjen célba autós utazása során!

 

Helyes időzítés

 

Hogyha lehetőségünk van rá, akkor úgy időzítsük be a hosszabb utazást, hogy a lehető legkellemesebb legyen. Itt nemcsak a torlódásokra és a közlekedési dugók elkerülésére gondolunk, hanem arra is, hogy az utazást olyan időszakra tervezzük be, amikor a legtöbb energiával rendelkezünk.

 

Általánosságban érvényes az is, hogy nem tanácsos éjfél és a hajnali órák között útra kelni, hiszen a szervezetünk ebben az időszakban a pihenéshez van hozzászokva, így nagyobb a veszélye a mikroalvás bekövetkezésének. Amennyiben hosszabb utazásra indulunk, tanácsos, ha rendszeres szüneteket tartunk a kívánt útszakasz megtételéig.

 

Fotó: volpe.dot.go

 

Továbbá fontos az is, hogy egyszerre ne vezessünk le 800 kilométernél többet, hiszen ilyen hosszú táv után a sofőr koncentrációja egyre inkább csökken.

 

Elegendő energia

 

Mivel a szervezetünknek a hosszú út során elegendő energiára van szüksége, ezért fontos, hogy jóllakjunk és elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. Az étkezést azonban nem kell túlzásba vinnünk, inkább többször együnk kevesebbet és könnyebb ételeket. Az ideális étel ebben az esetben a gyümölcs és a szendvics.

 

Az energiát fokozatosan is pótolhatjuk olyan nassolnivalóval, ami megközelítőleg 100 kalóriát tartalmaz, és jelentős mértékben nem haladja meg ezt az értéket. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy energiapótlóként elég, ha elfogyasztjuk egy Snickers csokoládé felét.

 

Fotó: The Esports Observer

 

A fáradság elűzése érdekében fogyaszthatunk energiaitalt, zöld teát vagy kávét. Azonban arra figyelnünk kell, hogy ezeknek az italoknak a fogyasztásakor az „energianövelő effektus” csupán rövid ideig tart.

 

Jó szolgálatot teljesíthet a rágógumi is. Mivel az állandó rágással munkára késztetjük az állkapcsunkat, ezáltal a koncentrációképességünk is javul. A rágógumi lehetőleg cukormentes legyen, mert ha nem, akkor az ellenkező eset kiváltását szorgalmazzuk.

 

Ne vezessünk hőségben, egyedül és csöndben

 

A fáradság elkerülésének egyik legjobb módja a zenehallgatás. A kedvenc számaink és a felcsavart hangerő garantáltan felébreszt bennünket. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy a hangos zene csak rövidtávú megoldásnak számít a gyors „ébredéshez”.

 

Amennyiben lehetőségünk van rá, ne utazzunk egyedül. Ha valaki ül mellettünk az autóban gyorsabban eltelik az idő, emellett az utastársunk arról is gondolkodik, hogy éberek maradjunk, esetleg az utazás során helyet cserélhet velünk a volán mögött.

 

Fotó: The Mike Morse Law Firm

 

Az utolsó, jól bevált ötlet a hőmérséklet csökkentése az autóban. A hideg levegő élénkebbé varázsol minket, emellett a friss levegő belélegzésével az agyunkba is több oxigén jut, így képesek leszünk újra az előttünk lévő távra koncentrálni. Azonban ebben az esetben is érvényes, hogy a jóból is megárt a sok, így a klimatizációval óvatosan bánjunk.

 

Amennyiben a felsorolt tippek egyik sem segít, és a fáradság nagyobb úrnak bizonyul nálunk, nem szégyen, ha a legközelebbi megállónál leállítjuk az autót, és legalább húsz percig pihenünk. A rövid, intenzív alvás új energiát ad az előttünk álló út megtételéhez.

 

Forrás: sme.sk/Körkép.sk

 

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!