Sokáig fognak emlékezni az R 835 Tekov gyorsvonatára felszálló utasok a mai napra. A Pozsonyból Besztercebánya felé induló gyorsvonat  18 kilométer megtétele után Cseklész (Bernolákovo) községben volt kénytelen megállni, ugyanis elromlott a vonat mozdonya.

 

A meghibásodás bejelentése után küldtek is egy újat a fővárosból, majd a csere után a szerelvény folytatta útját. Igen ám, de akkor jött az újabb bökkenő, ugyanis nem sokkal később a szerelvény ismét meghibásodott, ezúttal Tótmegyer (Palárikovo) község határában.

 

A ZSSK szerint a gyorsvonat a Jattó előtti mezőn megállt, viszont az átszállás ezen a helyen veszélyes volt, az utasok könnyen megsérülhettek volna.  Az embereket sem örültek nagyon a várakozásnak, pláne úgy, hogy már a délben induló szerelvény is lehagyta őket.

 

 hirdetes_810x300  

Az állami vasúttársaság végül küldött egy harmadik mozdonyt is, a járat azonban már így is 160 percet késett. A ZSSK elnézést kért a kialakult helyzet miatt, „Nagyon bánt minket” – üzenték az utasoknak.

 

Aktuality.sk
kép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!