Augusztus 19-21 között először kerül megrendezésre Ipolyságon a helyi magyar szervezetek szervezésében az I. Szt. István napok.

 

A rendezvény célja, hogy öntudatában erősítse az Ipoly menti kisváros és környéke magyar lakóit, visszaadva a már elveszőnek látszó magyar jellegét.

 

A szervezők régi álma volt, hogy ne csak egy napon emlékezzünk államalapító királyunkra, hanem tartalmas programokkal bővítve 2-3 napon keresztül ünnepeljük a több mint 1000 éves történelmünk fontos mérföldkövét. A színes és változatos programok között lesz ünnepi szentmise kenyérszenteléssel, kiállítás, koncert, színházi előadás, borkóstoló.

 

 hirdetes_810x300  

A szombaton kezdődő eseménysorozat első állomása a Simonyi Lajos Galéria, ahol Kárpát-medencei kortárs magyar nemzetiségű művészek kiállítása lesz látható Boldogasszony tematikában. Az alkotások festmények, karcolatok, szobrok és egyéb formában lesznek megtekinthetőek.

 

Hétfőn az Ismerős Arcok koncertje lesz Wass Albert esttel egybekötve a helyi városi színházteremben, majd vasárnap ugyanitt a Teátrum polgáris társulás „Virágeső” színpadi előadását láthatja a nagyérdemű Dráfi Mátyás főszereplésével.

 

A háromnapos esemény alatt köszöntőt mond Kiss Beáta az MKP oktatási alelnöke, Duray Miklós a Szövetség a Közös Célokért elnöke és tiszteletét teszi Csáky Pál az MKP Európai Parlamenti képviselője is.

 

 

 

Dian Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!