Augusztus 12-én 5. alkalommal szervezték meg Szilason a Polgármesteri kupát, amely nem csak egyszerű tűzoltóverseny, hanem egyben családi tűzoltónap is a Dunaszerdahelyi és Komáromi járás határán elterülő községben.

 

A jó hangulatú, sok érdeklődőt vonzó esemény elsősorban a helyi Önkéntes Tűzoltó Testület (ÖTT) munkáját dicsérte, de ahogy azt Komjáti István, a szervezet alelnöke a Körkép.sk-nak elmondta, az önkormányzat támogatását is teljes mértékben élvezték a szervezés során.

 

Ahogy azt megtudtuk, öt évvel ezelőtt Tóth Péter polgármester és a helyi tűzoltók hívására 5 településről érkeztek versenyző csapatok, mára viszont oda fejlődött a rendezvény, hogy a résztvevő önkéntes tűzoltócsapatok maguk jelentkeznek a megmérettetésre. Idén összesen 38 indulóval büszkélkedhettek, igaz, volt olyan csapat, amelyik több kategóriában is versenyzett.

 

 hirdetes_810x300  
Komjáti István (b) és Tóth Péter (j), fotó: Körkép.sk

 

A rendezvény az önkormányzat által állíttatott Szent Flórián szobor megkoszorúzásával kezdődött a községi hivatal előtt. Ezután megkezdődött a csapatok regisztrációja, majd a szilasi és lakszakállasi ifjú lánglovagok bemutatójával kezdetét vette a verseny. Komjáti Istvántól megtudtuk, hogy a 8 és 15 év közötti fiatalokból álló önkénteseket idén kezdték el felkészíteni és reményeik szerint jövőre már versenyeken is nevezhetnek.

 

„Sajnos egyre kevesebb a 15 év alatti fiatal, akikből a jövő tűzoltóit kinevelhetnénk. A mostani felnőtt csapatunkban már az egykori ifik versenyeznek. Ezért is volt hatalmas öröm, mikor láttuk ma a legfiatalabbak bemutatóját. Talán van remény”

 

mondta Komjáti István, aki 1985-től egészen az idei évig volt az ÖTT parancsnoka.

 

fotó: Körkép.sk

 

A versenykiírás szerint három kategóriában lehetett nevezni, mégpedig klasszik, sport és Tohatsu kategóriákban. A versenyre Csallóköz több részéről is érkeztek a csapatok, ugyanakkor magyarországi résztvevők is beneveztek, ezzel nemzetközivé téve a rendezvényt.

 

A verseny után bemutatták a község 1909-ben készült lovas szerkocsiját is, melyet ifj. Nagy András támogatásával a bősi Bott Szabolcs újított fel.

 

Komjáti István elmondása szerint

 

„Minden évben tavasszal kiállítjuk a régi tűzoltó szerkocsit a tűzoltószertár elé, két éve pedig elhatároztuk, hogy felújíttatjuk. Szerencsére akadt segítségünk.”

 

A felújítás előtt…, fotó: Szilas község

 

… és után, fotó: Körkép.sk

 

Mikor dolgoznak az ÖTT-k?

 

Tóth Péter polgármester és Komjáti István azt is elmondták portálunknak, hogy a komoly szárazság és hőség dacára községükben nem volt szükség tűzoltóik beavatkozására. A község és a testület is nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, felhívásokat intéztek a lakosokhoz a tudatos tűzbiztonság érdekében.

 

A hatályban lévő törvények szerint az ÖTT-k besorolásuktól függően nem csak saját településükön kell hogy beavatkozzanak tűzeset vagy egyéb természeti csapás során, hanem akár más települések eseteinél is. A szilasi ÖTT az elmúlt években részt vett például a Komáromot sújtó nagy esőzések utáni munkálatokban, ahogy a Duna rendkívül magas vízállásai során is.

 

fotó: Körkép.sk

 

Ehhez természetesen szükség van a megfelelő eszközökre is, melyet 2015-ben a Belügyminisztérium „tűzoltókocsi” programjának köszönhetően meg is kaptak.

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

fotó: Körkép.sk

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Körkép.sk

 

Kapcsolódó tartalmak:

 

VII. Kihívás napja Nagymegyeren – Képriport

 

Mazsorettek, tűzoltók, fúvószenekar és a közösség ereje voltak a majális főszereplői Füssön

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!