Szolgálunk és védünk – A rendőrség szerint

Még tizenéves kamaszként voltam szemtanúja az átkos rendszerben egy rendőri intézkedésnek, ami a mai napig úgy él bennem, mintha tegnap történt volna. Édesapámat vártam egy gyár előtt, hogy a munkája végeztével együtt menjünk haza. A portán egy emberre lettem figyelmes, aki hangos szóval vitázott a felettesével. A dolog odáig fajult, hogy rendőrt hívtak, aki megérkezésekor kérdezés nélkül intézkedni kezdett. Könnygáz, gumibot. Az ügy gyorsított eljárásban lett rendezve. Akkor ez még így dukált.

Mára már finomodtak a módszerek. A demokrácia egyik vívmánya, hogy előbb kérdeznek a rend őrei, aztán intézkednek. Mégis keserű szájízzel írom ezeket a sorokat.

Nincs pardon

   

Történt ugyanis, hogy június elején egy közúti ellenőrzés alkalmával valami nagyon komoly felderítési munka után kiderült, hogy az elsősegély doboz 2 napja lejárt. 20 euró büntetés alsó hangon. Nincs pardon. 48 órával ezelőtt ezzel még életet menthettem, most viszont a törvény szigora lesújtott. Hol marad a régebben alkalmazott, szóbeli figyelmeztetés?

De jártam már így nappal be nem kapcsolt fényszórók miatt is. Annál az esetnél legalább szabadkozott a biztos úr. „Tudja, fiatalember, nekünk össze kell szedni egy bizonyos összeget mindennap”. Azt hiszem, a kutya itt van elásva. Fejétől bűzlik a hal. A felülről érkező ukáznak eleget kell tenni.

Ipolyság – Komárom vonal nem nagy távolság, de kösse fel a gatyáját, aki ezt legalább egy rendőri intézkedés nélkül abszolválja. A vérmes vadnyugaton nem találkozhatnánk annyi törvényi szolgával, mint az útjainkon.

A nyugati példa

Rendőrjárőrök, álló és mozgó traffipaxok, teherforgalmat ellenőrző közlekedésügyiek, motoros cirkáló porkolábok. Egy ipolysági hétvége a két fél macska-egér játékáról szól. Városunkat ellepik Kaliňák emberei. Egymásnak adjuk a forró drótot, hogy éppen hová, merre nem ajánlatos menni, mert akit egyszer megállítanak, az valószínűleg könnyebb pénztárcával távozik. Elvégre szolgálnak és védenek. Szolgálják az államapparátust és védik magukat a feletteseikkel szemben. Sokszor olyan hangnemben, viselkedéssel, mintha valami szörnyű rémségen kaptak volna.

Majd egy évtizedes nyugat-európai tapasztalat után állítom, van még mit tanulnunk. Sokat közlekedtem gépjárművel, de talán egyszer, ha volt részem ellenőrzésben. Ez viszont úgy zajlott, hogy az őrmester szinte illemtanár szerepében tetszelgett, már csak egy rózsaszál hiányzott a gomblyukába. Az intézkedés öt percet sem vett igénybe, sűrű bocsánatkérések közepette kölcsönösen szép napot kívánva egymásnak elváltak útjaink. Nem volt gumikopás ellenőrzés, sem a lámpák vizsgálata, sem mogorva érdeklődés a Felvidék matrica iránt autóm csomagtartóján.

Van még mit tanulnunk

2004 óta az Unió tagjai vagyunk. Ennek minden vívmányával és negatív hozadékával együtt. Van viszont még mit ellesni tőlük. Azt is, hogy nem az emberek vannak az államért, hanem fordítva. De legalábbis egy egészséges egyensúly fenntartása lenne üdvözlendő. Viszont amíg Dunaszerdahelyen szurkolókat verhetnek minden indok és utólagos magyarázat nélkül és amíg Malina Hedvig gyanúsítottként fog állni a bíróság előtt, addig tudjuk, ki az „úr” a házban.

Dian Csaba

Nyitókép: bystricoviny.sk