Túljutni az északi sarkkörön, fjordokon hajózni, kiülni a Trolltungára, gleccsereken túrázni, közelebbről megismerni a viking és számi kultúrát – mennyi álmot szőttünk a térkép fölé görnyedve a Skandináv-félsziget tájait böngészve. Aztán az álomból egyre inkább elhatározás lett: kocsikázzunk fel Skandinávia nyugati partvidékén a Nordkappig, majd Finnország és a Baltikum érintésével térjünk vissza az öreg kontinens belsejébe. Nem volt minden viszontagságtól mentes a megvalósítás, de az élmény immár örökre a miénk! Skandináv útibeszámoló – 2. rész.

 

Még meg sem emésztettük a Kjeragboltenen átélt csodát, máris a Lysefjord partján ámultuk és bámultuk a hatalmas méretű sziklafalakat. A terv az volt, hogy végighajózunk a Fény fjordján Forsandig, majd onnan megyünk fel a fjord északi oldalán lévő kilátóhelyre, a Szószék sziklára.

 

Lysebotnban a hajóállomáson aztán szembesültünk azzal, hogy ez a hajóút igen horribilis összegbe kerül, ezért inkább visszaszerpentineztünk a hegyre, és Stavanger felé kerültünk. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy legalább így útba esik pár vízesés, majd Stavanger mellett Széphajú Harald bronzkardos emlékműve is.

 hirdetes_810x300  

 

A sziklafennsík

 

Mégsem ezek gyakorolták ránk a legnagyobb hatást, hanem maga a fjord felett terpeszkedő sziklafennsík, melyen tökéletes minőségű út kanyargott, miközben számtalan gleccser vájta mélyedésben létrejött tóban gyönyörködhettünk.

 

Norvégia déli részén a Golf-áramlat hatására magasabb a hőmérséklet, mint a hasonló szélességen fekvő kanadai partokon, ennek hatására a növényzet is sokkal bujább. Ez teszi igazán változatossá a partvidéket, amely ugye a fjordok miatt eleve tagolt, sőt itt tudod meg igazán, milyen a tagolt partvidék.

 

Mondani sem kell, hogy lépten-nyomon vízesések színesítik a látványt, melyek a nagy csapadékmennyiség következtében igen bővizűen érik el a fjordokat. Az első 30 vízesésnél még megálltunk fotózni, de aztán megszoktuk a látványt, és később csak a térképen külön is jelzett „fosseneknél” szálltunk ki az autóból.

 

A Lysefjord és a Szószék. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

Ha 50 cammog valaki, akkor sem előzik meg…

 

Mivel a fjordok miatt igen sokat kellene autózni a parton, a norvégok kompokkal, hidakkal és alagutakkal könnyítik meg az átkeléseket. Sok esetben mondjuk igen költséges lett volna utat vájni a fjordok mentén, hisz több száz méter magas függőleges sziklafalakban kellett volna ezt megtenni.

 

A Lysefjordos hajóút meghiúsulása miatt volt bennünk némi rossz érzés mikor az első kompos fjordátkeléshez készülődtünk, de gyorsan kiderült, hogy ezek norvég viszonylatban piti összegbe kerülnek; mindössze 4000 forint (kb. 13 euró) volt átszámítva a 4 fős család átkelése egyik oldalról a másikra. Ezt vagy hatszor megismételtük az elkövetkező napokban, nehéz eldönteni melyik fjord volt a legszebb.

 

A kompok fél óránként közlekedtek; onnan tudtad, hogy lekésted a kompot, hogy 20 percig alig jött szembe valaki, aztán megjelent egy 50 autóból álló karaván. Jellemző a norvégokra, hogy mindenki betartja a sebességhatárokat, és ha valaki 50-el cammog elől, akkor sem előzi meg senki.

 

A Lysefjord más szempontból. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

Postán küldik az autópályadíjat

 

Külön élményt jelentettek az alagutak, melyek közül a leghosszabb a Laerdal-alagút volt a maga 24,5 kilométerével, ez egyben a világ leghosszabb közúti alagútja. Skandinávia többi országához képest itt fizetősek voltak az autópályák, csak éppen ez úgy működik, hogy lefényképeznek, mikor áthaladsz egy fizetőponton, és postán küldik a számlát.

 

Körülbelül 100 eurónyi útdíjat számoltunk össze, de azóta sem jött a számla; talán a rossz tapasztalatok miatt azt Közép-Kelet-Európába ki sem küldik. Szállásra nem költöttünk, ugyanis a vadkempingezés szabadsága Norvégiában törvénybe van foglalva, annak ellenére, hogy a turisztikai infrastruktúra igen fejlett.

 

Ennek megfelelően minden nap betértünk egy kempingbe, ahol pár korona ellenében megoldottuk a fürdést, mosogatást. Ha ott aludtunk volna, mindezért akkor is fizetni kellett volna, úgyhogy semmi nem indokolta a kempingben alvást. Így viszont rendre pazar helyeken, kilátópontokon vertük fel sátrunkat.

 

A Szószék-szikla. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

Harmónia és konzervativizmus

 

Nehéz eldönteni mi volt a legszebb élmény… a Szószék-sziklára jó korán sikerült eltúrázni, így az oda-vissza 8 kilométeres túrán csak visszafelé kellett kerülgetni a hatalmas tömeget. A Trolltungára vezető túra már keményebb diónak bizonyult, hisz itt a 22 kilométeres túra mellé jelentős szint is párosult. Viszont az élmény…

 

A Trolltunga. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

Itt is sokan voltak, de egészen hihetetlen milyen türelemmel várta ki mindenki a sorát, hogy elkészítse azt az 5-10-100 fotót a híres-hírhedt sziklanyelven, amely 700 méterrel nyúlik a Ringedalvatsnet-tó fölé. Aztán megmásztuk a Trollok útját, túráztunk a Nigardsbreen-gleccseren, autóztunk az Atlanti-úton, és még nehéz lenne elsorolni mi mindent láttunk. Norvégia tényleg a világ egyik legszebb országa, ahol egymást érik a csodák.

 

A Nigardsbreen-gleccser. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

A városok közül volt szerencsénk Bergenhez, Moldéhoz, Trondheimhez, de a kedvenc Alesund lett a maga egyedi fekvésével. A vidéki Norvégia néhány tucat házból álló falvai valami nyugodt harmóniát, konzervativizmust sugároznak. Jellemző az épületekre, hogy nincs az a fajta hivalkodás, magamutogatás, mint nálunk. Ami miatt egy kicsit hiányérzetünk volt, az a kulturális örökség hiánya.

 

Vannak ugyan a viking korból származó fatemplomok, de ezekből sincs sok. Ahogyan megszokhattuk már Nyugaton, a templomok itt is inkább már múzeumként funkcionáltak, ahova belépő ellenében lehet csak bemenni. Norvégia legszebb templomát Trondheimben láttuk: a Niadros-katedrálisnál ért véget norvégiai utazásunk első szakasza. A legtöbb turista csak idáig jön, ám mi tovább indultunk a kies észak felé.

 

A Trollok útja. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

A Latefossen. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

A Hét Nővér vízesés. Fotó: Kenyeres Oszkár

 

Kenyeres Oszkár

Nyitókép: Kenyeres Oszkár

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.