Aki nem szerepel a „Szmotánkában,” az nem is létezik

Kalita Gábor

Kedves olvasóm bizonyára kapcsolt már, hogy egy szlovák kereskedelmi televízió sztárokat bemutató, szombat esti programjának mottóját tüntettem fel írásom címében.

Ugye, az új keletű szlovák szlengben a „szmotánka” tulajdonképpen a társadalom krémjét, elitjét, csúnya, agyon csépelt szóval élve – celebjét,  sztárjait, póker arcait,  vagyis „első” embereit kívánja (kívánná) bemutatni.

   

Ahányszor a tévé képernyője előtt programkeresés alkalmával, véletlenül rácserkésztem a Szmotánkára, s „belepillantottam,” hát,  számos esetben olyan kétes múltú figurák agyon sztárolásának lettem – akarva, akaratlanul – szemtanúja, akiknek nem egy őket pozitívan bemutató műsorban lenne a helyük, hanem valahol hűvösebb helyeken.

Egy ilyen programböngészés alkalmával egy, a  társtulajdonosa elleni ma gyilkosság megrendelésének feltételezett vádjával terhelt, címlapokon szereplő Pavol Rusko pofalemeze ugrott be, aki annak idején önmagához hasonló, kétes múltú figurák társaságával, zűrös körülmények között alakította meg azt az első szlovák kereskedelmi televíziót, amely szinte ma is zsong a fentiekben beharangozott, nézőkre cserkésző,  pénzhajszoló programoktól, no meg a Szmotánkától.

Persze az a szakmabeli, mondjuk tévés, rádiós, vagy a média más területén dolgozó, a fordulat előtt sem vörös orientált kolléga –  aki Ruskot közelebbről is ismerte az átkos utolsó, s a fordulat első éveiben, nem hiszem, hogy úgy tudna rá emlékezni, hogy ne szorulna ökölbe a keze.

Ő ugyanis a szlovák állami televízió SzISz – Szlovák Ifjúsági Szervezet – titkáraként, amolyan kiemelt, kommunista vörös káderként ténykedett, aki  úgymond teljhatalmú elvtárs volt, s rendszer-papagáj módjára a szája mindig tele volt az – örök időkre a Szovjetunióval típusú zsargonokkal.

A SzISz volt ugyanis a Szlovák Kommunista Párt tagságának „előtenyészete,”  s az ilyen Rusko félék döntöttek arról, hogy például melyik fiatal újságíró repül a szerkesztőségéből, vagy lépked majd felfelé a vörös ranglista lépcsőjén. Az ilyenekből lettek aztán a szerkesztőségi titkárok, főszerkesztők, „mellékállásban” vállalati munkásőrök, s besúgók, akik még a rendszerváltás, vagyis – baráti köröm zsargonja szerint – a csillagváltás után is szép számban könyököltek posztokért, foglaltak el pénzzel bélelt állásokat.

Az ígért elszámoltatás elmaradt, s emiatt a korábban is párton kívüli, rendes életet élő, vallását megtartó polgárnak ma is el kell tűrnie az ilyen rossz múltú senkiháziak hepciáskodását. Újfent nem a vörös egyenlőség, internacionalizmus, hanem a totális egyenlőtlenség, a vadkapitalizmus után sápítozó, csakis saját zsebük megtömésével törődő, kapzsi  rikácsolásaikkal együtt.

Ezekre az élethelyzetekre jól emlékszik Eugen Korda is, a közismert szlovák újságíró kolléga, akinek sem Ruskora, sem a hozzá hasonlókra nincsenek jó emlékei, hiszen neki is ilyenek miatt kellett elhagynia a szlovák televízió szerkesztőinek sorait. Jól ismerem ezeket a számos, hasonló helyzetbe került, volt televíziós, rádiós barátaim által is vázolt történeteket, hiszen már közel húszéves szerkesztő riporteri pályám után 1988-ban szabadfoglalkozású újságíróként én is közéjük tartoztam.

S amint ez később kiderült – szerkesztőségünk Kvet, vagyis Virág fedőnév alatt jelentgető, beszervezett kommunista főszerkesztő helyettese, akinek mindig is serényen benyaló csicskásai – a már számukra igen zavaros, a változás szeleit sejtető időkben- nem tűrték maguk mellett a másként gondolkodó szerkesztő riportereket. Persze ma sem szeretnek minket, csakis az átkos sztárjaihoz, vagyis a „sajátjaikhoz” húznak. De ez a jövőre nézve hadd legyen az ő privát bajuk.

Az ilyen, a változás után Amerikát is megjárt vörös Rusko-k hozták el nekünk a „kapitalizmust,” no meg a Szmotánkát

Hát igen. A rendszerváltás után Szlovákia is megkapta a maga kis Szmotánkáját. Vagyis legyártotta. Pontosabban legyártatta. S hogy kikkel gyártatta le,  s kik is ennek a főszereplői, előre figyelmeztetem nyájas olvasóimat: ne tessenek hanyatt esni.

Talán nincs egyetlen, lebukása előtti hazánkfia maffiózó, persze nemcsak a „hentesre,” Černákra, s kompániájára kell gondolni – aki amolyan kinyalt módon, a Las Vegas-i Casinók zseton-csalóinak hányást gerjesztő öltözeti szokásait utánozva ne jelent volna meg az áramvonalas testalkatú, szexbomba által vezetett híres, nevezetes TV programban.

Az ilyesfélék, vállalkozóknak hazudott hatméteres limuzinjai nemcsak az extra-benzin szagát terjesztették, hanem az adócsalás bűzét is, hiszen a korábbi években sikk volt a legmagasabb szinteken is lopni csalni, no meg a csillagokat is lehazudni az égről. S hát, villogni a Szmotánában.

De láthattunk, s láthatunk itt volt képviselőt, s annak  sztár moderátor lányát is, akinek papája hosszú ideje koptatta a parlament padjait, míg sok-sok év után rá nem jöttek arra, hogy a képviselő úr – súgott. Persze nem egy színház alagsori súgólyukából, hanem Németországból közvetítette a „ híreket” államvédelmi gazdijai számára.

Ma, ha megjelenik egy-egy könyve, vagy Pozsonyban a kramárei villájában gitárját pengetve kinyög magából egy-egy új szerzeményt, mindez ugye – a nagy csinnadratta közepette megrendezett könyvszentelőivel egyetemben – a Szmotánka kamerái előtt zajlik.

De láthatunk a Szmotánkában Ukrajnából kis hazánkba telepedett ifi sztárfodrászt, aki szexuális aberráltságával dicsekszik élőnek holtnak, biciklitömlő szájú „modellt” is, aki egyszer majd légballonként emelkedik az ég felé –  szilikonnal felpumpált testrészei szorgos koledálásának kíséretében.

A Szmotánka híres nevezetes sztárja az  aggastyán korú szívsebész is, aki többet tartózkodik a Szmotánka kamerái, s mikrofonjai előtt, mint a kórteremben. De sorban jelennek itt meg olyan megélhetési politikusok is, akik a kamerák előtti szerepléseken, s néhány botrányos közszereplésükön, a pártpénzek elherdálásán, a hangzatos kampány ígérgetéseiken kívül az ég adta világon semmit sem tettek le a köz asztalára. Saját arcuk fényezése a tét, a közjó kérdése viselkedési repertoárjukban a bányabéka feneke alatt leledzik.

Mai sztárok – a volt aparátcsikok

A tisztes életet élő, jól tájékozódott tévénéző biztosítékait az szokta kiverni leginkább, amikor a Szmotánkában korábbi, titkosszolgálati, ŠtB-s információik által meggazdagodott, „sikeres” vállalkozókként feltüntetett volt államvédelmi, pártközponti aparátcsikok, az emberiesség ellen kegyetlen bűnöket elkövetett SZLKP-s plénumtagok, egykor beszervezett média fejesek azzal dicsekszenek, hogy gyerekeik, unokáik amerikai főiskolákon tanultak, sok esetben ma már ott élnek,  s ők is gyakran járnak Amerikába.

Tehát azok az átkos idején  hazai, vagy moszkvai, leningrádi politikai főiskolákon tanuló, majd esetenként a KGB pincéiben pőre hat hónap alatt „adjunktusi” titulusokat begyűjtő vörös káderek, ezek leszármazottjai, akik az átkos szekértolóiként a nyugati rendszereket a legocsmányabb szavakkal illették, romlott kapitalizmusnak mondták, ma viszont –  a Szmotánkában, s hasonló programokban Amerikáról, Amerikáról, s megint csak Amerikáról, a nyugati világ vívmányairól áradoznak undorító szemforgatásaik, s kaméleon pózaik közepette.

Politológus barátaim a fentiekben jellemzett szélkakasokat, vagy mondjuk ki magyarul, ócska jellemű közéleti, politikai szélhámosokat azzal szokták jellemezni, hogy a KGB-s  ismeretségi köreik már akkor kiterjedtek a tengeren túlra is. Erre utalnak azok az ott bejelentett „garázs-cégek” is, melyeken keresztül korábbi államvagyonokat, újfent közpénzeket menekítettek ki –  természetesen a saját bankszámláik, vagy fiókjaik irányába. Hiszen mindannyian jól ismerjük a „faliújságtender” fedőnév alatt közzé tett, vagy hasonló bűntettek végtelen sorát.

Ezeknek az eseteknek a mozgatói – akár miniszteri szinten is – korábban ott szerepeltek az Operabál, s hasonló VIP eseményeken, fogadásokon, ahol az „eminens” program riporter asszonya rendszerint megcsodálta márkás, csokornyakkendőiket, gondtalan, pénzben úszó nejeik méregdrága, s irdatlan összegbe kerülő ridiküljeit, mely összeg messze meghaladja egy rokkant nyugdíjas egész évi apanázsát.

Kiket nem láthatunk a Szmotánkában…

Hát igen. Semmi esetre sem láthatjuk a Szmotánkában a könnyeivel, s a szűkös anyagiakkal küszködő édesanyát, aki  egyedül gondozza, neveli kicsi kora óta szeretett, egészségkárosult, fekvőbeteg gyermekét, aki nemcsak a nyomasztó, s állandó otthonlétre, de idős szülei segítségére is rákényszerül a miniszter urak által zsinórban hirdetett  „kielégítő” egészségügyi ellátórendszerünk miatt.

Persze nincs jelenése a Szmotánkában annak az alamizsnáért napi tizenkét órákat lehúzó ápolónőnek, nővérkének sem, aki munkaerő szűkében napi húsz, harminc kilométert is gyalogol betegei között csak azért, mert imádja korántsem megbecsült hivatását, s szülőföldjét és családját sem hajlandó elhagyni egy jobb, külhoni bér érdekében.

De azt a traktorost sem láthatjuk a Szmotánkában, aki panyinagyovák és panyitóthovák kilencvenes években pártjutalomként ajándékba kapott sokszáz hektáros, jó bonitású szántóin teljesít szolgálatot pirkadattól nemlátomig.

Nem találkozhatunk a Szmotánkában veszélyes munkahelyeken szolgálatot teljesítő mentőket, akár világsikereket elérő műszaki szakembereket, de postai kézbesítőket sem, akik esőben, hóban, kánikulában látják el nem könnyű feladataikat. Persze a Szmotánka a tűzoltókat, rendőröket sem igen szereti, akik életük kockáztatása árán szolgálják állampolgárainkat, biztosítják a magán és közvagyon védelmét.

Kedves olvasómat  – persze ezt nem én találtam ki – tájékoztatnom illik a következőkről. Ha Ön nem szerepel a Szmotánkában, akkor – nem is létezik. Másként kifejezve – Ön egy senki. Bizony, egy senki.

De. Akik értettük az írás mondanivalóját és tanulságát, a fenti értekezés elolvasása után mindannyian megkönnyebbülve sóhajtunk fel:

De jó, hogy nem szerepelünk a Szmotánkában!

Nyitókép: markíza.sk