Gesztete község a Rimaszombati járás déli részén fekszik, félúton Feled és Péterfala között. Az Ajnácskő várának uradalmához tartozó községet 1332-ben említik először az írások „Gezeche” néven. 1890-ben hatalmas tűzvész pusztított a faluban, melyben a templommal együtt az egész község leégett. Ma 1033 lakosa van, melynek 70%-a munkanélküli.

 

Gesztetében idén járdákat építettek a temetőben, ezek kerültek most átadásra. A község által szervezett kisebb ünnepségen a képviselőtestület mellett részt vettek a környező községek polgármesterei, a helyi plébános, de büszkén álltak itt a munkások is, akik a munkát elvégezték. Jelen volt JUDr. Lívia Koósová, a Járási Munkahivatal igazgatónője is. A hivatal ugyanis tulajdonképpen az akció fő szponzora volt.

 

 

 hirdetes_400x285  

Rácz Ferenc polgármester elmondta, hogy a Rimaszombati járásban a munkanélküliség 20 százalék fölötti, ami a járás déli, magyarok által lakott részén még magasabb. Mára már az is biztosra vehető, hogy ide nagy befektető nem fog jönni. Arra számíthatnak csak, amit a „kicsik” – amibe beletartoznak a helyi vállalkozók és községek – kialakítanak.

 

Gesztete község tíz munkahelyet hozott létre. Áprilisban elkezdték az út burkolóelemeinek és szegélyeinek gyártását. Egyszerűen elmentek Magyarországra, a közeli Putnokra, megnézték, hogy ott hogyan csinálják, és nekikezdtek. A munkálatok befejeztével elmondható, hogy a polgárok örülnek, mert szép, kedvükre való akció kerekedett ki az egészből.

 

 

Az akción a Járási Munkahivatal segítségével 10 ember dolgozott két csoportban, napi nyolc órás műszakban. A bérek 95%-át adta a Munkahivatal, 5% az önrész, amit a község fizetett a költségvetéséből. A munkások örültek a munkának.

 

„Egész évben nagy kedvel és lendülettel dolgoztak. És jól. Olyannyira, hogy gyakran meg is kellett őket dicsérnem. Érdekes, de volt olyan eset is, hogy pénteken azt mondták nekem, hogy bárcsak már hétfő lenne. Most viszont kicsit szomorúak, ugyanis a hónap végével befejeződik az akció, visszamennek a Munkahivatalhoz. Nagyon jó lenne, ha a jövő évben folytatni lehetne a munkát, ideális esetben ezekkel az emberekkel. Ők már beváltak. Büszkén mondják, hogy tudunk mi dolgozni is, nemcsak seperni. A gépek is megvannak már, azt pedig tudjuk, hogy hol kellene még a községben járdákat építeni”

 

– mondja a polgármester.

 

 

A gépek vásárlására és az anyagra Ausztriából kaptak pénzt. „Egy szervezet segélyez bennünket már nagyon régóta. Erre az akcióra a tervezetünk alapján 9500 eurót adtak, amit csak megköszönni tudunk nekik” mondja a polgármester.

 

„Köszönettel tartozunk a helyi katolikus gyülekezetnek és a plébános úrnak is, hogy beleegyeztek a munkálatok elvégzésébe a templom körül és a temetőben.”

 

Lívia Koósová a Körkép.sk kérdésére elmondja, hogy nagyon elégedett a látottakkal. Úgy gondolja, hogy ez egy nagyon hatékony módja az állami pénzek felhasználásának. A járásban a lehetőséggel sok önkormányzat él. Nagy számban alkalmaznak helyi lakosokat. Ennek is köszönhető, hogy októberben a járásban is már húsz százalék alá csökkent a munkanélküliség.

 

„Sajnos, még így is magas. Csak biztatni tudom az önkormányzatokat, hogy a községeik szépítésére, vagyonuk gyarapítására használják ki az állam adta lehetőségeket.”

 

 

Itt Gesztetében az elvégzett munkákkal meg van elégedve és bízik abban, hogy a munkák jövőre is folytatódhatnak.

 

Mede Géza
fotók: a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!