A Most-Híd korábbi iglói járási elnöke, Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos munkatársa, Stanislav Vospálek tavaly októbertől vizsgálati fogságban van, és ott is marad. A rendőrség 63 személy ellen emelt vádat adócsalás gyanújával a Shark néven ismert ügyben.

 

Vospálek egy iglói társulás elnöke, mely a cigányok helyzetének javítását és a többi, Szlovákiában élő nemzetiség közti viszony rendezését tűzte ki célul. 2017 júliusában 150 ezer eurós támogatást kapott a szociálisügyi minisztériumtól az iglói fiatalok munkahelyteremtésére. Vospálek lecsukása után viszont a társulás visszalépett a projekttől, a pénzt nem merítették.

 

Kép: Facebook

 

„A projekt a megfelelő pontszám elérésével kapott támogatást. Két külső, szakmai értékelő végezte a pontozást“ – tájékoztatott a szociálisügyi minisztérium.

 hirdetes_810x300  

 

A projektet december másodikán fejezték be, a szerződést az iglói társulás mondta fel. Lépésüket azzal magyarázták, hogy a szerződés aláírásánál előre nem létható körülmények léptek fel. A minisztérium tájékoztatása szerint a szerződéses viszonyt még a finanszírozás előtt felbontották. A társulás a tárca szerint a projektet megelőzően nem kapott uniós támogatást.

 

A gyanúsítottak közül többen kérték a vizsgálati fogságból való elengedésüket, melyet a Speciális bíróság egy kivétellel elutasított. A Legfelsőbb Bíróság végül az ő esetében is kimondta, hogy újra fogságba kell őt helyezni.

 

A csoport feje a Pipo néven ismert Štefan Š., az államnak okozott kár eléri a 146 millió eurót. Egy céghálózatot működtettek, melynek végén csökkentették az ÁFA befizetési kötelezettségüket. Többszörösen túlárazott fiktív reklámszolgáltatásokat számláztak.

 


DenníkN/Körkép.sk

Nyitókép: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!