A 70 éves Hubert Wirth két dolgot szeret szenvedélyesen: a labdarúgást és az öreg Lanz márkájú traktorját. A Baden-Württemberg tartománybeli Pforzheimben lakó férfinak egy elsőre őrültnek hangzó ötlete támadt: összeköti a két dolgot és kedvenc járművével megy csapatának szurkolni az oroszországi tornára – számol be róla a Euronews.

 

 

Azt tűzte ki célként, hogy a június 14-ei nyitómeccs előtt megérkezzen Moszkvába. Ehhez több mint 2500 kilométert kell megtennie szeretett traktorjával, amit a képeken is látható módon kicsit átalakított a nagy utazásra.

 

 hirdetes_810x300  

 

Wirth már javában úton van, a Reuters fotói Fehéroroszország közepe táján (Yasen településnél) készültek a különleges utazóról június 7-én. A Lanz Bulldog 20-as traktorral napi 160 kilométert tud megtenni, átlagosan 20 kilométer per órás utazósebességgel.

 

A hatalmas söröshordón udvarias üdvözlőüzenet is van az orosz fővárosnak (Hallo Moskau, azaz Jó napot Moszkva), és természetesen több focilabda is látható rajt dekorációként. Belül pedig van benne zuhanyzó és internetkapcsolat is.

 

 

 

Ha Wirth elpilled a fárasztó úton, akkor csak megáll, és elfoglalja az 1936-ban gyártott traktor által vontatott söröshordó alakú, fából készült mozgó lakosztályát.

 

Ne feledkezzünk meg hűséges útitársáról, a kutyájáról sem, aki elkíséri a nagy kalandra, és akivel együtt pihenik ki a megállásokkor a túra fáradalmait.

 

 

És ha megérkezik Moszkvába, valószínűleg megpihenhet a traktor, és átvált a magával szállított kerékpárjára.

 

Wirth arra is kihasználja a hosszú utat, hogy találkozzon hozzá hasonló traktorrajongókkal. Május végén például egy lengyel társát látogatta meg.

 

 

További jó utat, Hubert Wirth, akinek számításaink szerint már csak 300 kilométere lehet hátra.

 

Euronews/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!