Pavel Faško, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet munkatársának elmondása szerint, ha Szlovákia a téli időszámítás mellett dönt, akkor nyáron legfeljebb este 8-ig lesz világos.

 

Melyik időszámítást kellene választania Szlovákiának? A télit vagy a nyárit?

 

Az embereknek jó tapasztalatuk van a közép-európai idővel (téli időszámítás – szerk. megj.), ami már 1979 óta érvényben van. Ez alatt az idő alatt azonban megváltozott az emberek életmódja, eltelt negyven év és ezzel együtt a társadalmi feltételek is módosultak. Most hét hónapig, áprilistól október végéig a nyári időszámítást használjuk. Amennyiben tizenkét hónapon keresztül a közép-európai idő szerint fogunk élni, akkor teljes mértékben el fogjuk veszíteni azokat az előnyöket, amelyeket a nyári időszámítás hozott magával.

 

 hirdetes_810x300  

Milyen előnyőkről van szó? És mit veszítenénk a nyári időszámítás eltörlésével?

 

Az embereknek délután és este van szükségük a fényre, vagy hajnali négykor, ötkor? Én úgy gondolom, hogy az emberek többsége a késő délutáni és az esti órákban jobban örül a világosságnak, mint mondjuk kora reggel, hiszen ilyenkor több az alvó, mintsem az aktív ember. Fontos tudni, hogy amennyiben nyáron a téli időszámítás lesz érvényben, akkor június végén és július elején már éjjel 02.00 órakor virradni fog. Gondolkodjunk el azon, hogy mi a praktikusabb: ha esete 21.00 órakor van világos, vagy hajnali 03.00 órakor?

 

Abban az esetben, ha a napkelte hivatalos ideje 03:55, akkor a téli időszímítás szerint jóval korábban fog virradni?

 

Igen, amennyiben tiszta lesz az égbolt, akkor valami olyasmi fog törénni, amit ún. csillagászati szürkületnek nevezünk – ez pedig egy órnál is tovább tart. Mindez azt jelenti, hogy ha a nap 03.50-kor kel fel, akkor nyáron, június végén és július elején éjjel 02.00 és 03.00 óra között fog virradni. (…) Ha reggel korán lesz világos, este pedig korábban lesz sötét, akkor az több kellemetlenséget, mint előnyt fog maga után vonni.

 

Tud valamilyen előnyt mondani a téli időszámítással kapcsolatban? Léteznek érvek arra, hogy Szlovákiában miért a téli időszámítást kellene bevezetni?

 

Földrajzi érv létezik. Mégpedig az, hogy viszonylag közel helyezkedünk el ahhoz a keleti övezethez, amit közép-európai időnek neveznek. Tudatosítanunk kell, hogy körülbelül húszperces különbség van a kelet-szlovákiai és a nyugat-szlovákiai napfelkelte között. Ha bevezetik a téli időszámítást, akkor Kelet-Szlovákiában nagyon korán fog felkelni és lenyugodni a nap. (…)

 

Nyáron már este 20.00 óra előtt le fog nyugodni a nap. A napnyugta már a teljes sötétséget jelenti vagy azt, hogy csak 20.00 óra körül fog kezdődni az egész folyamat?

 

A nap 20.00 órakor fog lenyugodni akkor, amikor a nyári napforduló lesz, azaz június 21-e körül. Természetesen két héttel előtte és utána ez az időpont nem lesz túlságosan eltérő, de való igaz, hogy nálunk 20.00 óra körül fog lenyugodni a nap, míg az ország keleti részén húsz perccel korábban. (…)
A saját, személyes preferenciái alapján melyik időszámítást választaná Szlovákia számára?

 

Én nagyon sokat tartózkodom kint, így egyértelműen a nyári időszámítást támogatom. Amennyiben szeretnénk elkerülni a változásokat, ezt az időszámítást kellene választanunk.

 

Aktuality.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!