Hírügynökségi jelentésben olvasom: Ján Budaj (OĽaNO/Zmena zdola), a szlovák parlament képviselője javasolja, hogy nyilvánítsák nemzeti sírkertté a pozsonyi Szent András temetőt.
Tulajdonképpen, nincs is ezzel semmi gond, s Budajnak abban is igazat adok, hogy a már meglévő Túrócszentmártoni Nemzeti Temető becsülése sem csökkenne egy fikarcnyit sem. Hiszen az egyik legrégibb pozsonyi temető,1784-ben alapítva, legalább annyi, ha nem több, korábbi nagyság sírhelyét őrzi, mint az említett nemzeti temető – így megcsonkítva is.
Így, Ján Budaj figyelemfelkeltő megszólalása is ébredésre szólítja az alvókat, egyben magyarjainkat, s rendeződhet a temető áldatlan állapota.
Ugyanis, míg egy 1966-os felmérés szerint 15 ezer sírról számolnak be a bejegyzések, ma ez a szám a Malomliget felőli oldalon történő, négysávos út kiépítése miatti szűkítése révén nem éri el a 4 500-at sem.
Számos, a rendszernek nem tetsző neves ember sírhelyét, sírkövét számolták fel az átkos „kultúremberei”
1970-ben, az említett korrekció miatt egy egész kriptasor került felszámolásra. Például a Palugyay, s a Csáky család díszes sírjait is eldózerolták, számos neves magyar szobrász által faragott síremlék vált a felületesség és a figyelmetlenség (számos sírkő eltűnt) áldozatává. Később ezt a fejetlenségre utaló hiányosságot próbálták rideg betonfalakra szerelt emléktáblákkal mérsékelni.
Ennek ellenére a temető területén található korábbi katolikus, ma görög-katolikus templom, úgymond, liturgiai védelme alatt, számos magyar, német, szlovák, többségükben katolikus, immár történelmi műemlék sír is megmaradt.
Míg 1910-ben 40,5 százaléknyi magyar, hasonló nagyságrendű német, s 15 százalék szlovákok élt Pozsonyban, a többi, néhány százalék más nemzetiségek között oszlott meg. Ez az arány volt tapasztalható az ezerkilencszázas évek elején is, ami akkoriban a sírfeliratokon is tükröződött.
Tehát még ma is, sok ezer sír 1970 körüli likvidálásának ellenére is igazi nemzetközi zarándokhellyé, turisztikai látványossággá válhatna az óvárosban kimondottan lukratív, jól megközelíthető helyen található, hatalmas fákkal övezett Szent András Temető. Feltéve, ha a sírok, sírkövek álagának felújítása is megtörténne.
Neves magyarok nyughelye a sírkert
Ugyanis, számos neves magyar síremléke található itt még ma is. Példaként említve, Petőfi barátja, Kolmár József (1820-1917) író költő, Petőfi Sándor (1823-1849) barátja is itt fekszik.
Amolyan érdekességként írom le, hogy „toronyirányt,” a szomszédos Medikus kertben található kétszáz méterre a barát, Petőfi Sándor grandiózus emlékműve, aki évekkel ezelőtt a Duna túlsó oldaláról „költözött” ide, vagyis barátja közelébe.
A temetőben számos magyar nagyság nyugszik, itt található Jetting Károly (1730-1790), a „magyar Robinson” 1844-ben neogótikus stílusban felállított síremléke is, amely saját tapasztalásom szerint a turisták részéről az egyik legismertebb, s leglátogatottabb sírhely. De számos művészember sírja is megtalálható itt, például Jánoska Ferenc (1891-1947) ismert pozsonyi műfotográfus, de a templom hajója mögött található Móczik József (1861-1917), vagyis Felicián atya, a híres papfestő és karmester – sajnos, megcsonkított sírköve.
Az ő sírja mellett látható a még épségben található, portré reliefel ellátott sírkő, ahol Bikszárdy Vince (1894-1939), nemcsak Pozsony város magyarjainak körében közismert vértanú fekszik.
De látható még egy emléktábla is itt, ami Könyöki József (1829-1900) nevére emlékeztet, a Pozsonyi Városi Múzeum megalakítójának nevére. Még áll a családi háza is némileg átalakítva, sírhelyétől pár száz méterre. A házat, néhány éve mi, környéken élő magyarok a bontás elől megmentettük, de emléktábla még ma sem nem ékesíti az épületet. Talán a múzeum mai vezetésének túl „magyaros” az alapító neve?
A híres pozsonyi szobrászművész, Rigele Alajos (1829-1940) több egész alakos sírszobra is látható Pozsony egyik legrégebbi temetőjében, ezek csodálói között több osztrák, német, magyar művészettörténésszel is találkoztam az évek folyamán. Személyével kapcsolatban az is megjegyzendő, hogy őt is ebben a temetőben temették el, melyről keresztel jelölt sírja tanúskodik.
Felvidéki foci drukkerek, sportolók, anyaországi sportrajongók – figyelem!
S, ha már az egyetemes magyar kultúra egyik legismertebb magyar szobrászáról emlékeztem, az említett emlékezéssel kapcsolatban is, magyar sportkedvelő barátainknak üzenem:
A Pozsonyi Szent András Temetőben, a volt Kis Piac, s hajó alakú, zöld színű üvegekkel borított épülettel szemben, s a temető kerítésén belüli, melletti temetőút közelében, egy hatalmas fenyőfa alatt található ma már egy „ Zákaz vstupu,” vagyis magyarul a „Belépni tilos,” piros-fehér szalaggal körülvett sírkő. Vagyis egy nem karbantartott, nem megtisztított sírszobor. A tiltó szalag nem véletlenül került az emlékkő köré. Csakis azért, mert az -DŐLŐFÉLBEN van. A síremlék szövegrésze:
Itt nyugszik
Gruber Béla
a PAC villám sújtotta játékosa
szül. 1901 VI. 28. megh. 1922 VI. 1922 VI. 25.
Kegyelete jeléül állította ezen síremléket
a magyar sporttársadalom filléreiből
a
CsAF – Magyar Labdarúgók Szövetsége Pozsonyi Kerülete
Amikor korábban, a síron gyertyát gyújtottam művész társaimmal, a faragott kő még nem volt dőlő félben. Ám a gyönyörű, hatalmas, sudár növésű fenyőfa gyökere természetszerűen az évek folyamán megvastagodott, s ezáltal a mellette lévő sírkő megdőlt. Az illetékesek ezt a szomorú „eseményt”- egy tiltó szalaggal intézték el, s még arra sem futotta leleményességükből, hogy kitámasszák a sírszobrot.
Pozsony-megye magyar, kultúráét felelős képviselői párttársaikkal akkor sem „kapták fel” a fejüket, amikor, néhány éve korábbi cikkemben a Felicián atya rossz állapotban lévő sírkövére, az Erkel kopjafa siralmas állapotára, a földön fekvő magyar szövegrészű emlékkövekre hívtam fel a figyelmet.
Tehát, sport és művészetkedvelők – mozduljunk! Mert ha eldől az említett, a futballista egész alakos sírreliefjének táblaköve, nemcsak a meccs közben villámcsapással sújtott, kimondottan tehetséges, fiatal pozsonyi focista emléke sérül, hanem annak a Rigele Alajos, eminens szobrászművészünknek is darabokra törhet Gruber Béla focista emlékére készített műve, akinek minden egyes alkotása a magyar művészeti kincstár legóvottabb értékei közé tartozik, vagyis kellene tartoznia.
Ledőlt sírkövek, tűnőfélben lévő sírfeliratok, beszakadt tetejű műemlék kápolna
Bizony, ha…Ha az utolsó fél évszázadban nem hanyagolták volna el olyan mértékben a sírok, kápolnák állagát, melyekben ezek ma találhatók, akkor bizony a metropolisz valódi gyöngyszeme lehetne a város volt Déli-kapjának túloldaláról álló, ma már toronyházakkal szegélyezett sírkert.
1988-ban Ugyanis a temetőt nemzeti kulturális emlékké nyilvánították, ami nem jelent mást, mint hogy az államnak, a főváros illetékes szerveinek kutya kötelessége lett volna a síremlékek folyamatos karbantartása. Csak részben történt így.
Petíciók, tiltakozó levelek egész sora kívánta volna védeni az emléktemetőt. Arra is jól emlékszek, amikor jó tizenöt éve sokunk javaslatára az egyik, szomszédságomban lakó, osztrák származású ökológus asszony is panaszt nyújtott be a városhoz abban az értelemben, miért is nem óvják a sírok állagát, miért is vágták ki a korábban Brazíliából, Argentínából és más, exotikus tájakról itt kiültetett különleges cserjéket.
Olyakat, amelyek – szakértők véleménye szerint – még a helyi arborétumokban sem volt található. A messzi földre elvetődött honfitársaink telepítették ezeket felmenőik sírja mellé, ám a sokszor a szociális szférákból „begyűjtött” szezonmunkások irgalmatlanul kiirtották a különleges cserjéket. Ez a panasz sem talált meghallgatásra.
Az ember szomorúan megy el a ledőlt magyar sírok mellett. Évekkel ezelőtt fel is hívtam a figyelmüket a „Dőlnek a magyar feliratú sírkövek a pozsonyi Szent András temetőben“, című írásommal azoknak, akiknek hatáskörükbe tartozik emlékeink védelme.
Nem vet jó fényt Pozsonyra, amikor a rakéta gyorsasággal növekedő idegenforgalom jegyében magyar, osztrák, német, angol, japán turistacsoportok azt látják, hogy a főbejárattól jobbra, hatvan méterre található, valamikor nagyon szép sírkápolna boltíve beszakadt, a tetődeszkák közül kisebb fácskák nőnek ki, s nem hiányzik sok, hogy ezek növekedő ágai ledöntsék a kápolna keresztjét. Ugyanis kattognak a fényképezőgépek, viszik haza az ország rossz hírét.
Ha jól emlékszem, hét éve lehetett, hogy lelopták a tetőről a rézlemezt, ezek után – a számos figyelmeztetés ellenére is – az illetékes temetőgondozó vállalat arra sem volt képes, hogy filléres szigetelő fóliával levédje az épület tetőszerkezetét a kápolna belsejébe befolyó esőtől, fagyos hólétől, a későbbi felújítás időpontjáig. Ma már a díszes stukatúrák, a sérült boltív kijavítása valóban költséges lesz, a nem odafigyelés, hanyagság következményeként.
Az Erkel Társaság, a komoly és kóruszene kedvelők is oda figyelhetnének
Az említett, állagában sérült kápolna előtti temető út mentén rossz, korhadt állapotban található a Pozsonyban tevékenykedő Erkel László (1844-1896) zongoraművész, zongoratanár, Erkel Ferenc harmadik fia tiszteletére 1992-ben, az Erkel Társaság által állított kopjafa is, melyet nem gondoz senki. A gyertya is csak azért lángol Mindenszentek ünnepén, Halottak napján az eltűnt sírkő melletti kopjafa tövében, mert képzőművész társaimmal azokat oda helyezzük, meggyújtjuk.
Csenke faluvezetése, papja, helytörténésze is figyeljen most!
Mindig is csodájára jártunk az említett kopjafa mögött található, boltíves kiképzésű Szent Anya homokkőből faragott gyönyörű reliefjének, mellette a sírfelirat: csenkei Csenkey Károlyné sz. Ágh Erzsébet 1886 – 1917. Ma már, a mellette lévő díszcserje eltávolítása következtében három éve a sírkő a földön fekszik, a Szent Anya relief felületét igencsak megkárosította már az eső, a hó, a jég.
Ennyit közel száz éve nem károsodott, mint most néhány év után, romos állapotában, hiszen korábban védte a régi mesterek okosan kiképzett homlokboltíve.
De ne menjünk el figyelmetlenül a ledőlt magyar sírkövek mellett sem, hiszen Maxner Ilonka, a ledőlt, kereszttel jelölt sírkövére helyezett porcelán fotóján látható portréja is szomorúan „tekint” az éppen arra járó érdeklődőre. Sajnos Ilonka „esete” egy a sok közül. Vagyis, a ledőlt magyar sírkövek közül is sok, évek hosszú sora óta a földön fekszik.
A romlás, napi szinten (volt) tapasztalható
Immár harmincöt éve látogatom rendszeresen a Duna utca közelségében található Szent András temetőt, hiszen ez a nagykiterjedésű „erdőövezet”, száz méterre található műteremlakásomtól.
A hely valódi sétáló, pihenő objektum, ahol a látogató szépen kiépített járdákon, tekintélyes korú fák között sétálhat, pihenhet a padokon. Láthatóak itt például neves pozsonyi, a Manderla, Hubert, Marton, Feigler családok díszes sírkövei is. Sajnos, a Nobel díjas fizikus Lénárd Fülöp (1862-1947) családi sírhelyét immár szintén csak egy emléktábla jegyzi.
A Duna utca környékén élő művészeket is bántotta, bántja a romlás
Korábban, képzőművész, újságíró társaságommal, sétáink folyamán itt szoktunk összefutni ismerősünkkel, Július Satinský színésszel, íróval, humoristával is. Aki, habár tört magyarsággal, egyik találkozásunk után így szólt hozzá hozzánk:
„Fiúk, ti is látjátok, hogy az évek múlásával, mindig több és több sírkő található a földön? Hogy mállanak a szobrok, s a tegnap még olvasható sírfeliratok, ma már olvashatatlanok? Rövidgatyás gyerekkoromban még rend volt itt, s rengeteg sírhely. Ma, mintha tankok szaladtak volna végig a sírkerten. Persze míg nem volt kész az új kerítés, százasával hordták szét az értékes, messzi földről behozott értékes köveket, vagy szobrocskákat, öntvényeket. A kommunista rendszer hű „esztétái, művészettörténészei” jelölték ki, melyik sír maradhat, melyik megy feledésbe, vagyis a tolvajok birtokába. Felmenőim, ismerőseim köreiből is számos sírkő tűnt el csak azért, mert „vörösék” nem tartották az itt eltemetetteket rendszerhűnek, vagy a származásukkal, nemzetiségükkel gyűlt meg a bajuk.”
Aztán arról is panaszkodott, hogy szomszédja, barátja Sanyi, mármint a neves riport és művész fotósunk, Prandl Sándor, közös barátunk, kollégánk rengeteget fotózott a műemléktemetőben, csak úgy, szabad idejében. De már ő sincs közöttünk, így nem tudni, merre is lehetnek ezek a ma már dokumentum értékű, sírkárosodásokról is számot adó felvételek.
Sajnos, ma már Julonk, a „Fiúk, a Duna utcából” című könyvének egyik /mármint, Ő/ szereplője nem él- Egyedül itt, a sírkertben elhelyezett sírköve, s a Duna utcán elhelyezett szobra jelzi: a Duna utcában élt egy Július Satinský (1941-2002) nevű nagy színész, humorista, író ember, aki helyett már csak mi mérgelődünk azon, hogy egy kis jóindulattal hány és hány sírkövet menthetett volna meg a város, hány és hány carrarai márványból készült gyönyörű sírszoborcsoda maradhatott volna meg a jövő embere számára.
A temető melletti Kis piac is a privatizőrök koncává vált
Volt szomszédom, Satinský mester egy petíciót is indított annak idején, hogy megmentse az említett temető mellett található, hangulatos Kis piacot az annak idején igencsak pofátlan Mečiar-privatizőrök marka elől. Ez tökéletesen beleillett korábban a környéken található, ma már gyönyörűen felújított, a Rondo-kubizmus jegyében felépített lakótömbök közé.
De a kiváló művész eme nemes terve nem sikerült, ma már egy zsúfolt parkoló található ennek helyén, mellette egy hajótestre hasonlító, ide nem illő, üveggel borított épület. A Satinsky nevével fémjelzett petíció sikeres átviteléhez, amit sokan aláírtunk, nem volt kellő „politikai akarat.”
Azt is tudjuk, melyik ujjal mutogató politikus használt/j/a napi szinten ezt a szlogent. Persze, rendszerint neki és enklávéja számára – a vályú mellett – akadt, s akad „politikusi akarat.”
Nem éppen csak a pénz, hanem a jóakarat és a találékonyság is hiányzott, hiányzik
Szobrász barátaimmal együtt azon gondolkodtunk, hogy a temetkezési vállalat alkalmazottai számára akkora nagy terhet jelentene-e az, ha egy karos emelő segítségével visszaemelnék a ledőlt sírköveket, s ezt alaposan rögzítenék? Akkora terhet jelentene a sírfeliratok letisztítása, újrafestése, mely megakadályozná a további mállást? Vagyis, a sírfeliratok, az exteriér adta megpróbáltatások révén – főleg a földön fekvő kövekről van szó – nem tűnnének el, mely borzalmat számtalan sírkő esetében az évek folyamán személy szerint is tapasztaltam.
Elvégre, amint ezt már említettem, egy műemlék temetőről van szó, az értékes síremlékek gazdái sok esetben már nem is élnek. Egy kis jóakarat, egy kis arany, ezüst festék, némi tisztító, stukatér munka, egy kis pénz, s a romlás, a rend áldozatául esne. Petícióból, figyelemfelkeltő írásokból volt elég, de ezeket az éppen regnáló közszolgák nem igen vették figyelembe.
Rosszmájúan persze arra is gondolhatnánk, hogy számtalan itt a magyar és a német feliratú sírkő is, nem volt-e, nincs-e gondja ezzel azoknak, akik felelősek a temető általános karbantartásáért?
A rohamosan gyarapodó metropólis elhanyagolt sírkertje
De hadd tegyem félre a rosszmájúságot, hiszen Pozsony mindigis több nyelvű város volt, így csupán remélhetjük, hogy nem erről van szó.
Persze az ilyen – lehet naiv – jóhiszeműség sajnos nem állította, nem állítja meg azt a kegyetlen enyészetet kiváltó folyamatot, ami senkinek sem jó. Sem a szinte már hisztérikus gyorsasággal gyarapodó, szépülő, százezrek által látogatott Pozsonynak, sem az emlékezőknek.
Ha mi, pozsonyiak, vagy a távolabbról érkezők, a közelgő Mindenszentek ünnepén (november 1), s az ezt követő Halottak napján (november 2), elmegyünk a Szent András temetőben egy földön fekvő sírkő mellett, itt is álljunk meg, itt is gyújtsunk gyertyát.
Ugyanis, az élők részéről az emberséget sugárzó, gyertyafénnyel megvilágított emlékezés minden holtnak kijár!
Kalita Gábor
Képek: A szerző felvételei és Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Archleb Gály Tamara
2018. nov. 06. 10:59Évek óta figyelmeztetek minderre a FB-on, végre megírta valaki! Fotóztam a sírok eltúnését. Találkozhatnánk, Kalita úr? Minden jót, Archleb G. Tamara
A kommenteket lezártuk.