Az elkövetkező négy évben minden bizonnyal csökken majd az általános- és középiskolák száma. Az új kormánykoalíció az oktatás területén az ésszerűbb megoldások híve. Peter Plavčan nem zárta ki a pedagógusok elbocsátását sem. A tanárok jelenleg attól tartanak, hogy olyan hivatalnokok fognak dönteni  sorsukról, akik nincsenek tisztában az oktatásban felmerülő valós problémákkal.

 

Szlovákiában több mint 2300 általános-, és mintegy 850 középiskola működik, ezek fele szakiskola. Az új kormány ígéretet tett a pedagógusoknak arra, hogy az ágazat költségvetését négy év alatt 2 milliárd euróval növeli.

 

„Meghatározott koncepció készül, ahol konkrét intézkedéseket javaslunk, de nem akarok előre menni” – nyilatkozta Peter Plavčan.

 

 hirdetes_400x285  

„Két és fél év alatt több mint 3000 alkalmazott hagyta el a középiskolákat” – mondta Peter Ondek, a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (OZPŠaV) elnöke.

 

Égető a középiskolák helyzete

 

A tanárok nem ellenzik egyes iskolák összevonását, vagy azok bezárását, szerintük azonban a politikának leginkább a középiskolákra kellene fókuszálniuk. Az óvodák ugyanis jelenleg tele vannak, így általános iskolákra is szükség lesz.

 

„A területi önkormányzatok információink szerint  százezertől-,  több millió euróig terjedő összegekkel pótolják ki évente a betöltetlen helyeket” – mondta Ján Horecký, a szlovákiai római katolikus iskolák társulásának elnöke.

 

Az elhangzott intézkedések leginkább a közép- és szakiskolákat érinthetik. A tárca vezetése szerint azoknak a szakiskoláknak a megszüntetése várható, melyek végzősei képtelenek elhelyezkedni a szlovák munkaperőiacon.
TA3

 

Nyitókép: dnes24.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!