„Ugye milyen rossz hallani az igazságot, Matovič úr? Nagyon rossz.“, hangzott Robert Kaliňák kirohanása az OľaNO elnöke ellen a parlament keddi ülésén. A belügyminiszter felszólalásában a kormányprogram helyett sokkal inkább az ellenzéki politikusokkal foglalkozott.

 

Különösen sokat beszélt Igor Matovičról, aki szerinte több esetben is alaptalanul vádaskodott és hozakodott elő a kormányt érintő botrányokal (Belize, 20-milliós megvesztegetési kísérlet, EU-s alapokkal való visszaélés), amelyeket aztán azért nem derítettek fel a hatóságok, mert Matovič nem árulta el, honnan származnak az információi.

 

 

Kaliňák azzal vádolta meg Matovičot, hogy csak kitalálja a botrányokat: „Először nagy felhajtást csapok, utána, mikor a büntetőjogi eljárás keretében a hatóságok előtt találom magam, már semmire sem emlékszem, csak a vizeldében hallottam, igazából nevet nem tudok mondani, vagy csak vicceltem.” – mondta a belügyminiszter.

 hirdetes_810x300  

 

Kaliňák szerint a hab tortán a Belize-ügy volt, amikor Matovič azzal vádolta meg Robert Ficot, hogy titkos számlái vannak a közép-amerikai adóparadicsomban. A belügy első embere szerint ezt még az ellenzéki politikus saját kollégái sem hitték el.

 

Matovič az elhangzottakra reagálva Kaliňákot „megtestesült gonosznak” és „alattomos hazudozónak” nevezte, akinek munkamódszere a hazudozás.

 

HNonline.sk

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!