Megélhetési átlagemberek és politikusok

Megélhetési átlagemberekké sorvadtunk

Lassan ritkul a kilencvenes években már aktív, de még a biztos munkahely és tisztes megélhetés szocialista tudatában szocializálódott munkavállalók sora. Vagy teljesen átalakul a gondolkodásuk a társadalomban bekövetkezett változások következtében. A kilencvenes években még aránylag könnyen hozzáférhető munkalehetőség adta viszonylagos létbiztonság magabiztosságot eredményezett, és megengedte, hogy az ember aktív szerepet vállaljon a közéletben és közösségi életben is, de legalábbis érdeklődéssel szemlélje a társadalmi történéseket.

Ez a szlovákiai magyarok viszonylatában a nemzetiségi lét kiteljesedésével és vállalásával is szorosan összefüggött, amit az 1991-es kedvező népszámlálási adatok is tükröztek (2001-ben és 2011-ben aztán már folyamatosan és nagymértékben csökkent a magyarok aránya). Az azóta eltelt évtizedek során, a főleg Dél-Szlovákiában fokozatosan tért hódító létbizonytalanság elfordította a szlovákiai magyarokat a közélettől, identitászavarok álltak be, csökkent a magyar iskolába íratott gyerekek száma is.

   

Amikor még magasabb volt a szavazókedv

A kilencvenes évek különböző szintű parlamenti választásain a szlovákiai átlaghoz képest még kimutathatóan nagyobb volt a szavazókedv a szlovákiai magyarok körében, ma már fordítva van. A megélhetési zavarokkal küzdő átlagembertől nehezen elvárható, hogy közössége számára hasznos ember legyen. Ha feltennék neki a kérdést, hogy a magyarságáért cserébe munkahelyet vagy biztos megélhetést jelentő lehetőségeket kap otthon vagy még inkább külföldön, nem valószínű, hogy elutasítja.

Burkolt, de szándékos újabb kori reszlovakizáció Dél-Szlovákia gazdasági ellehetetlenítése? Önkéntes identitás feladás?  Mindenestre a kényszer eredményezte a megélhetési átlagember megjelenését tájainkon, akinek tetteit, társadalmi aktivitását, önazonosságvállalását nagymértékben a csalódottság, a közügyekből való kiábrándultság motiválja negatív értelemben.

Mennyiben megélhetési politikusok parlamenti képviselőink?

A kérdés most az, hogy mit tesznek, akarnak-e egyáltalán tenni, illetve mit tudnak tenni a kialakult helyzet megváltoztatása, a kialakult tendencia megfordítása érdekében politikai pártjaink és politikusaink? Mennyiben megélhetési politikusok ők, illetve a tenni akarásban mennyire elkötelezettek közösségük irányában?

Kétségkívül, hogy elsősorban a felvidéki magyar parlamenti képviselők vannak ilyen szempontból helyzeti előnyben és egyúttal a szlovákiai magyar közvélemény figyelmének központjában is. Főleg akkor, ha kormányzópárti politikusokról van szó.  Ha a közismertség felelősségtudattal párosul, és közösségi érdekek mentén nyilvánul meg, pozitív kicsengést eredményezhet. Ha a kormánypárti tagság lehetőségei öncélú érdekek mentén kerülnek érvényesítésre, negatív elbírálást eredményeznek.

A brit példa

A brit parlamentbe képviselőként csak olyanok juthatnak mandátumhoz, akiknek vagyoni helyzete alapján kevésbé valószínű a korrupció lehetősége. Vagyis nincsenek rászorulva egyéb jellegű juttatásra, mert vagyonosok (bár a kicsinyességüket bizonyítja, hogy mi mindent képesek elszámoltatni magunknak munkájukkal járó kiadásként a brit parlamenti képviselők). Azonban számukra a képviselőség elsősorban társadalmi feladatvállalást jelent, kecsegtető, de felelősségtudattal párosuló elkötelezettséget.

Visszatérve a korábbi évek szlovákiai magyar politikai életéhez megállapítható, hogy annak idején több olyan politikusi személyisége volt a felvidéki magyarságnak, akik a civil életben betöltött fontos pozíciójukból eredően nem voltak rászorulva a politikusi pályájukból adódó lehetőségek kihasználására: Duka-Zólyomi Árpád atomfizikusként, Bauer Edit elismert szociológusként, férje, Bauer Győző híres orvoskutatóként, Szabó Rezső alkotmányjogászként, Dobos László közismert íróként, Rózsa Ernő magánügyvédként stb. került a politikába.

Előbb személyiség, aztán politikus

Ők előbb váltak a civil életben meghatározó és elismert személyiségekké a szlovákiai magyarság körében, mintsem politikai pályájuknak köszönhetően.

Ma viszont félő, hogy ez nincs így! Nem véletlenül firtatja a Plus7 dni újság az egyik kormánypárt elnökének vagyonát (Bugár Béla), meggazdagodását politikai pályája során, a hozzá köthető cégnek juttatott rendszeres állami támogatásokat, a felújított kastélyban alapított családi vállalkozását, amelyben nem csupán a „megélhetési” politikusnak a megélhetési átlagember- szavazói töltik el öreg napjaikat, hanem a szédült árak és az alacsony szlovákiai nyugdíjak miatt bizonyára külföldi szeniorok is otthonra leltek a kastélyban alapított öregotthonban.

Száraz Dénes