Boris Kollár kirakta  pártjából (Sme rodina) annak két tagját, Rastislav Holúbkat és Peter Marčeket. Martina  Šimkovičová ugyan nem volt a párt tagja, de a mozgalom parlamenti frakciójából neki is távoznia kell.

 

” A Sme rodina képviselőcsoportnak már csak nyolc tagja van. Ők ezt nem tudják és nincsenek képben, mert nem vesznek részt a párt munkájában. A szavazások előtt mindig összeülünk, elmondjuk véleményünket és közösen lépünk fel. Ők ezekre a gyűlésekre nem járnak, így nem tudnak semmiről”

-magyarázta Kollár.

 

A pártvezető szerint az említett képviselők nem nyújtottak be javaslatokat, nem vesznek részt a vitákban, nincsenek érdemi megjegyzéseik, vagyis mindent hanyagolnak és nem tisztelik a párt tevékenységét. Szerinte olyanok, mintha nem is ülnének a parlamentben. Egy korábbi kutatás alapján azonban kiderült, hogy a többiek sem túl aktívak.

 

 hirdetes_810x300  

 

 

A három képviselő Kollár szerint tárgyal a Sieť elnökével, Radoslav Procházkával.  Andrej Hrnčiar sem zártí ki, hogy az említett képviselők beléphetnek a pártba, annak azonban többen nem örülnének.

 

Milan Krajniak  Šimkovičovát képviselői mandátumának visszaadására szólította fel, ugyanis egy májusi ülés alkalmával kollégája, Rastislav Holúbka helyett szavazott ( nem volt nála a saját szavazókártyája), melyet állítólag többen is láttak.

 

sme.sk
borítókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!