Lezajlott az MKP országos tisztújító kongresszusa, amire szombaton került sor Érsekújvárott. A küldöttek szavazatai alapján Menyhárt József lett a párt új elnöke, az Országos Tanács elnöke pedig Őry Péter. A párt elsődleges célkitűzése továbbra is a felvidéki magyar közösség asszimilációjának megállítása.

 

„Olyan párt vagyunk, amelynek kiemelten fontos a régiók szerepe, és megerősítése, mégsem kívánunk csak regionális pártként működni. Célunk, hogy visszajussunk a parlamentbe”

 

Mondta az MKP újdonsült elnöke, Menyhárt József a kongresszus utáni sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy a jövőben nőni fog a járási titkárok „szervező és összekötő” szerepe.

 

Az MKP új elnöke, Menyhárt József. Forrás: MKP
Az MKP új elnöke, Menyhárt József. Forrás: MKP

Menyhárt Józsefet a párt eddigi dunaszerdahelyi járási elnökét – akire egyedüli jelöltként szavazhatott a csaknem kétszáz kongresszusi küldött – 180 igen szavazattal 16 ellenében, 2 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

 hirdetes_810x300  

 

Az új pártelnök a szavazások szünetében tartott rövid sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az MKP egy friss csapatot állított össze, ám továbbra is etnikai alapú párt marad, miközben nyitni kíván a többi kisebbség irányába is. Kifejtette: megőrzik a pártpolitika folytonosságát, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készülnek és tágabb nyitást, magyar-magyar párbeszédet terveznek. Utóbbit nem csupán pártok közötti szinten.

 

„Az, hogy nem vagyunk a parlamentben, nem jelenti azt, hogy nem akarunk támogatókat szerezni a parlamentben” – tette hozzá.

 

Őry Péter: Az MKP vezetése valóban megújult

 

Őry Péter, aki a személyes vetélkedés elkerülése érdekében lépett vissza a pártelnöki jelöléstől, az OT új elnökeként kijelentette, hogy a néppárti csoporthoz tartozó szlovák pártokkal kívánnak együttműködni. Hangsúlyozta, hogy az új elnökségben három új alelnök és 4 elnökségi tag is szerepet kapott, így az MKP vezetése valóban megújult.

 

Őry Péter (balra) és Menyhárt József (jobbra). Forrás. MTI
Őry Péter (balra) és Menyhárt József (jobbra). Forrás. MTI

 

A Magyar Közösség Pártjának országos elnöksége a következőképp állt össze:

 

Menyhárt József országos elnök, Őry Péter az Országos Tanács elnöke, Farkas Iván gazdaságpolitikai és régiófejlesztési alelnök, Németh Gabriella egészségügyi, szociális és családpolitikai alelnök, Varga Péter mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnök, Kiss Beáta oktatásügyi és kulturális alelnök, Körösi Ildikó önkormányzati és közigazgatási alelnök, tagok: Cziprusz Zoltán, Csúsz Péter, Gergely Papp Adrianna, Furik Csaba, Bárdos Gyula, Samu István, Hájos Zoltán, Forró Krisztián, Berényi József, Szigeti László, Csáky Pál

 

A szavazás pillanata. Forrás: MKP
A szavazás pillanata. Forrás: MKP

 

Egyenrangú partneri viszonyt a kisebbségek és a többség között

 

A kongresszus egyszerűsítette az alapszabály módosítását, így azt a jövőben már az Országos Tanács is megváltoztathatja háromötödös többséggel.

 

A párt által kiadott hivatalos közlemény szerint az MKP a megújulás szándékával, a közösségi összefogás, valamint a hatékony érdekképviselet megerősítése érdekében tartotta meg harmadik tisztújító országos kongresszusát.

 

Továbbá leszögezi, hogy „Az MKP az elkövetkező években továbbra is olyan modern jogállam megteremtését tűzte ki célul, amelyben a nemzeti közösségek és kisebbségek egyenrangú partneri viszonyban lesznek az ország többségi nemzetével. A modern jogállam megteremtésének egyik alapkövét a természetes régiókon alapuló közigazgatási rendszerben látjuk”.

 

13443217_1382250621801847_1746978947019567791_omkp
Forrás: MKP

 

Körkép.sk , Felvidek.ma, MTI

Nyitókép: MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!