Andrej Danko, az SNS és a parlament elnöke ma azt mondta a TA3 hírtelevízó A politikában (V politike) című vitaműsorában, hogy a főügyészségnek át kellene ellenőrizni a két legnagyobb ellenzéki párt, az SaS és az OĽaNO-NOVA alapszabályát, mert bebetonozták a jelenlegi tagságukat, új tagokat pedig nem vesznek fel. A műsorban beszélt a közmédia miatt kirobbant koalíciós feszültségről is. 

 

„Összhangban van-e az emberi jogokkal, ha valaki az elmúlt három évben nem válhatott az OĽaNO tagjává? Mivel az állam pénzt ad Igor Matovičnak, bárkinek joga van tagságért folyamodni. Matovič mondhatja ugyan, hogy nem veszi fel ezt és ezt az embert, de nem rendszeresen. Ezért szükséges, hogy a főügyészség megvizsgálja ezeknek a pártoknak az alapszabályát“, indokolta véleményét Danko.

 

Elmondása szerint a parlament elé fog kerülni egy törvényjavaslat, ami ezzel foglalkozni fog. Dankonak szimpatikusak azok a más országokban működő modellek, miszerint 500 főnyi tagság alatt nem indulhat párt a parlamenti választásokon.

 

 hirdetes_810x300  
politikai-partok-2016-768x487_körkép_sk
Politikai pártok és mozgalmak szlovákiában a válaszások előestéjén. Grafikon: Körkép.sk/Archív

 

„Amikor az új kormány formálódott, lehetett látni, hogy melyik mozgalom párt és melyik egy véletlenszerű csoportosulás. Az elmúlt napok eseményei is azt igazolják, hogy az esetleges barátságok és a családi csoportosulások szétesnek”, mondta, utalva Boris Kollár pártján belüli vitákra. Kollár három képviselőjét zárta ki frakciójából.

 

Danko szerint mindenkinek joga van kinyilvánítani politikai véleményét. „Én úgy gondolom, ha valaki nem enged be új tagokat, az az alapjogok megsértésének minősül. A most hatályos törvény gyenge. Az nincs rendben, ha valaki egyé héten belül két pártot is vásárol, és nem vesz fel tagokat.”, tette hozzá.

 

Nem a tévédíjakon múlik a koalíció sorsa

 

Danko szerint a kormánykoalíció nem egy miniszteren és nem is a közmédia üzembentartási díján áll vagy bukik. Az SNS ugyanis még mindig kitart azon álláspontja mellett, hogy nem támogatja a tévédíjak emelését. A díjemelésről szóló javaslatot Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter készítette elő, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy ha nem megy át a kabineten a javaslata, lemond posztjáról.

 

Danko szerint Maďarič kijelentése egyszerű duzzogás. Egyúttal nem tartja szerencsésnek, hogy a kulturális miniszter még a Koalíciós Tanács ülése előtt sajtótájékoztatón hozakodott elő a tévédíj emelésének koncepciójával, ezzel nyomás alá helyezve a koalíciót.

 

A klutlurális miniszter javaslata volt az első olyan téma, ami koalíciós feszültséget idézett elő. Meglepő módon nem a Most-Híd vagy a Siet, hanem az SNS szegült szembe a Smernek. Forrás: Pravda.sk
A klutlurális miniszter javaslata volt az első olyan téma, ami koalíciós feszültséget idézett elő. Meglepő módon nem a Most-Híd vagy a Siet, hanem az SNS szegült szembe a Smernek. Forrás: Pravda.sk

 

Mindenestre Danko a kirobbant feszültség miatti felelősséget nem a kulturális miniszterre, hanem az RTVS igazgatójára, Václav Mikára hárította, szerinte ugyanis Mika többletbevételi víziója nem hozná meg a kellő eredményt, és „biztosan jönne más, aki javítana a körülményeken és saját műsorokon”, mondta.

 

Danko azt állítja, hogy az RTVS milliókat költ műsorszórásra, amit ő ablakon kidobott pénznek minősített.

 

vaclav-mika-rtvs_mediaboom_sk
A képen Václac Mika, aki a megemelt tévédíjak ellenében még egy csatornát elérhetővé tett volna a lakosok számára. Azzal is érvelt, hogy a nagyobb bevételek politikától függetlenebbé tehetnék a közmédiát. Forrás: Mediaboom.sk

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!