A választások (és a csúfos leszereplés) előtt az ellenzék vezető pártjának kikiáltott Sieť legalább két táborra szakadt. A Procházka által leváltatott elnökhelyettes, Andrej Hrnčiar és a vele szimpatizáló négy másik sieťes képviselő bejelentette, hogy figyelmen kívül hagyják a párt elnökségének döntését.

 

A Sieť elnöksége néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy a párt nem támogatja a Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter leváltásáról szóló ellenzéki indítványt. Ugyanakkor arra szólította fel parlamenti képviselőit, hogy segítsék az ellenzék jogainak érvényesülését – magyarul, a képviselőik ne bojkottálják a rendkívüli üléseket.

 

Hrnčiar azzal indokolta a döntés elutasítását, hogy az elnökség megszegte az egyezséget, miszerint a pártelnök-választásig nem kommunikálnak a sajtón keresztül.

 

 hirdetes_810x300  

A fentiekből adja magát a kérdés, hogy ki valójában a valódi partner a koalíciós tárgyalásokon: Hrnčiar vagy Procházka? Bugár Béla, a Most-Híd vezetője szerint a párt elnöke lenne az, de maga is bevallja, hogy Hrnčiarral találkozik gyakrabban:

 

„Hrnčiarral vagyok állandó kapcsolatban, mert a parlament alelnöke, és néhány parlamenti kérdésben egyeztetnünk kell. De a hivatalos partnerünk mindig a pártelnök – egyértelműen,”

 

mondta Bugár.

 

HNonline.sk

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!