A Sas és az OľaNO ellenzéki pártok a rendszeres tüntetések mellett egy újabb módszerrel jelentkeznek annak érdekében, hogy még több embert toborozzanak pártjukba.

 

Kétmillió példányban készítették el és nyomtattak ki egy ún. „Kali špeciál” kiadványt, melynek címlapján Robert Kaliňák belügyminiszter látható, a bal sarokban pedig a több millió eurós áfa-csalással gyanúsított Ladislav Bašternákot is felfedezhetjük, akivel Kaliňák az elmúlt időszakban serény vállalkozást folytatott.

 

Névtelen_kali

 

 

„Az újság kiadásának költségeibe beletartozik az előkészítés, nyomtatás, szállítás, valamint az újság szétosztása. A Szabadság és Szolidaritás pártjának az egész mintegy 25 ezer euróba került”

 

 hirdetes_400x285  

mondta a SaS szóvivője, Katarína Svrčeková.

 

Névtelen kali2

 

A SaS elnöke, Richard Sulík elmondta, hogy speciális kiadvánnyal az a céljuk, hogy az embereknek elmondják az igazságot a Bašternák-üggyel kapcsolatban.

 

Névtelen kali3

 

„Egy tisztességes és civilizált országban megengedhetetlen, hogy a belügyminiszter után vagyoni csalás ügyében nyomozzanak. A miniszterelnök pedig nem lakhat egy olyan lakásban, amely lopott pénzből lett felépítve. Az újság világosan és tömören felhívja a figyelmet arra is, hogy mi történt valójában, és hogy minderre azok fizetnek rá, akik a családjukat szeretnék eltartani”

 

mondta Sulík.

 

Forrás: cas.sk/strana-sas.sk

Nyitókép és fotók: „Kali špeciál”

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!