Az Európa Bizottság nehézkes működését ostorozta a héten Csáky Pál Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. A felszólalásban többek közt az alábbiakat mondta:

 

„Az EU egyik problémája a hitelesség kérdése. Tavaly, 2015 elején volt egy vitám Timmermans alelnök úrral a Petíciós Bizottságban az őshonos európai nemzeti kisebbségekről. Timmermans úr akkor azt javasolta, írjak egy projektet az általam felvázolt problémák kezelésére.”

 

„Megtettem, és a projekt az Európai Bizottságtól a legmagasabb szakmai besorolást kapta, s ugyanígy értékelte a projektet a LIBE szakbizottság is. Az Európai Parlament tavaly decemberi döntése alapján a projekt egymillió euró támogatással az Európai Unió idei költségvetésének részévé vált. A projekt neve Sokszínű Európa.”

 

A képviselő szerint a Bizottság januárra ígérte a program meghirdetését, de erre nem került sor. Utána február, április, majd június, s később szeptember eleje lett a meghirdetés időpontja. Máig azonban nem történt semmi.

 

 hirdetes_810x300  

Csáky elfogadhatatlannak tartja a Bizottság eljárását, szóvá teszi ezt levélben Juncker úrnak is, ha októberig nem történik semmi, akkor a sajtóban is.

 

csakypal.eu
kép: pravda.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!