Rossz kávé, kudarcba fulladt hajóút, megbénult fővárosi közlekedés, és a korábbi célok elismétlése. A pénteki, Pozsonyban megrendezett nem hivatalos EU-csúcsot Robert Fico miniszterelnök sikeresnek nevezte. És bár valóban látható némi előrelépés – ha másban nem is, a retorikában biztosan –, amit a közös Pozsonyi Nyilatkozat is alátámaszt, továbbra is megmaradtak a főbb törésvonalak.

 

Bár a pozsonyi csúcs résztvevői eredetileg azért ültek tárgyalóasztalhoz, hogy a Brexit utáni Európáról beszéljenek, Nagy-Britannia kilépése mindössze részben határozta meg a tárgyalások menetét. Nagyobb hangsúlyt kapott az önkritika, azonban ez még önmagában nem old meg semmit.

 

„Az EU nem tökéletes, de a legjobb eszközünk az előttünk álló kihívások kezelésére. Nem csak azért van szükség az EU-ra, hogy biztosítsuk a békét és a demokráciát, hanem hogy garantáljuk polgáraink biztonságát. Azért van szükségünk az EU-ra, hogy eleget tegyünk igényeiknek, teljesítsük vágyaikat az élet, a tanulás, a munka és a jólét területén szerte a kontinensen (…)”

 

áll a közös nyilatkozatban, ami szerint az EU vezetői nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni az uniós polgárok elvárásainak figyelembe vételére.

 hirdetes_400x285  

 

EU Prime Ministers and Presidents attend a round table during the European Union Summit of 27 Heads of State or Government in Bratislava on September 16, 2016. The 27 EU leaders meet in Bratislava to chart their post-Brexit future and to launch a roadmap meant to be agreed in Rome in March next year on the 60th anniversary of the EU's founding treaty. Focus will be on defence cooperation and border security in a bid to heal deep divisions over migration in particular. / AFP / VLADIMIR SIMICEK (Photo credit should read VLADIMIR SIMICEK/AFP/Getty Images)
EU-csúcstalálkozó a Pozsonyi várban. Kép: VLADIMIR SIMICEK, Forrás: Politico.eu

 

Marad a migrációs egyet nem értés

 

A  Pozsonyi Nyilatkozat kimondja, hogy az EU nem akarja az ellenőrizetlenül beáramló migránsokat, de ezt az egyre meddőbb EU-török paktummal akarja elsősorban érvényesíteni. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a csúcs után adott sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott,

 

Brüsszel bevándorláspolitikáján nem változtatott az uniós csúcs. Sőt, továbbra is a korábbi, „önsorsrontó és naiv” bevándorláspolitika uralkodik az EU-ban, a szétosztás gyorsításáról ugyanis többen beszéltek, mint a migránsok schengeni határokon történő megállításáról.

 

Orbán szavait alátámasztja Angela Merkel nyilatkozata is, aki elmondta, hogy a további ellenőrizetlen bevándorlás megakadályozása képessé teszi az EU-t arra, hogy a már területén tartózkodó migránsokat segítse. Ezzel a betelepítési kvótákra célzott.

 

Mindenképp sikernek könyvelhető el a Bulgáriának megítélt támogatás és segítség. Az EU vezetői abban állapodtak meg, hogy 107 millió euróval támogatják Bulgáriát a bolgár-török határszakasz megerősítésére. A támogatás később 160 millióra egészülhet ki. Ezen kívül 200 határőrt és 50 járművet bocsátanak a bolgár hatóságok rendelkezésére. Erről Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszélt a csúcs utáni, Ficoval és Donald Tuskkal tartott sajtótájékoztatóján.

 

Orbán Viktor a héten meglátogatta a bulgár-török határt is, ahol kijelentette, "Ha tudunk adni hárommilliárd eurót a törököknek, akik nem tagjai az EU-nak, akkor lehetetlen, hogy ne tudjunk adni 160 millió eurót a bolgároknak, akik meg tagjai az EU-nak". Forrás: dailynewshungary.com
Orbán Viktor a héten meglátogatta a bolgár-török határt is, ahol kijelentette, „Ha tudunk adni hárommilliárd eurót a törököknek, akik nem tagjai az EU-nak, akkor lehetetlen, hogy ne tudjunk adni 160 millió eurót a bolgároknak, akik meg tagjai az EU-nak”. Forrás: dailynewshungary.com

 

Nem annyira jól szervezett

 

Bár az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke is dicsérte a találkozó házigazdáit a szervezés színvonala miatt, akadtak bőven bakik. A külföldi sajtó képviselői a szörnyű kávé és az internet hiánya miatt panaszkodtak.

 

A tagállamok vezetőinek közös hajóútjáról többen viccesen megjegyezték, hogy nem is lehetett volna jobb módja, hogy megakadályozzák a párbeszédet, mint a sétahajókázás – a fedélzeten ugyanis nem voltak hivatalos tolmácsok. A járművet el is nevezték „Bábel hajójának”.

 

A múzeumlátogatás el is maradt, mert a luxushajó nem tudott volna kikötni a Duna alacsony vízállása miatt, ezért a vezetők úgy döntöttek, inkább folytatják a munkát.

 

Bábel hajója. Azért valahogy csak megoldották. Forrás: Twitter/John Stevens
Bábel hajója. Azért valahogy csak megoldották. Forrás: Twitter/John Stevens

 

Renzi sem pózolt Merkelékkel

 

A brit népszavazás utáni nap Merkel azonnal minicsúcsot tartott a megmaradt tagállamok (szerinte) legmeghatározóbbjaival: Franciaországgal és Olaszországgal. Azóta még egyszer találkoztak a Guiseppe Garibaldi olasz repülőgéphordozó hadihajón.

 

A pozsonyi csúcs utáni összeborulás azonban elmaradt, Matteo Renzi olasz miniszterelnök ugyanis határozottan elutasította, hogy részt vegyen Merkelel és Francois Hollande francia államfővel egy hármas sajtótájékoztatón, mert szerinte a pozsonyi csúcs „túl keveset ért”. Az olasz kormányfő megoldatlannak tartja a migráció kérdését és a gazdasági problémákat is.

 

Olaszország az Észak-Afrika felől érkező migránsáradat frontvonalában van. Hetente ezrek jutnak el az olasz partokig. A másik nagy dilemmája az olasz kormánynak, hogy magas munkanélküliséggel és bankválsággal küzd. Miközben Németország munkanélküliségi rátája rekordalacsony.

 

3-7f47f6bf99bb8e680dbc7423df052d3d28fe8c47
Olaszország egyelőre aligha fogja pótolni Nagy-Britanniát az európai status quoban. De akkor ki tart egyensúlyt Párizs és Berlin között? Forrás: Teraz.sk

 

Egy kis optimizmus

 

„A magyar szempontból legfontosabb kérdésre pozitív választ kaptunk” – idézte a magyar miniszterelnököt a hirado.hu. A kérdés az volt, hogy a Brexit után vajon lesznek-e mások is, akik követik a briteket, folytatódik-e az EU-bomlása, forgácsolódása.

 

„Megtudtuk ma – hiszen mindenki nyilatkozott –, hogy senki nem lép ki az Európai Unióból. Együtt folytatjuk, együtt próbáljuk megjavítani az EU intézményi rendszerének működését”

 

Mondta a magyar miniszterelnök, tehát a remény hal meg utoljára.

 

Robert Fico szlovák kormányfő kijelentette:

 

„Nem fordulhatunk meg, előre kell haladnunk. (…) A jólétet, a stabilitást és a biztonságot Európában nem garantálhatjuk másképp, csak az Európai Unióval“

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: Politico.eu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!