A kormánytagság a lehetőségek széles tárháza, mely előbb-utóbb furcsa viszonyokat, döntéseket eredményez. Amikor Bugár Bélát leváltották az MKP éléről, ennek legfőbb oka kritikusai szerint a mögötte álló oligarchák irányíthatatlan tevékenysége volt, ami ártott a pártnak és nem a felvidéki magyarság érdekeit szolgálta.

 

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Bugár már egy másik pártot vezet, és Ficoval, Dankoval kormányoz. Oligarchái végig kitartottak mellette, várva a kínálkozó lehetőséget.

 

A Trend című gazdasági hetilap a Gazdasági Versenyhivatal  személyi állományában történt furcsa változásoknak járt utána. Az állami hivatalt a Most-Híd jelöltje, Menyhart Tibor vezeti, akit a Transpetrol vezért Czucz István emberének tartanak.

 

 hirdetes_400x285  

Czucz István nagyvállalkozó sajtóhírek szerint a Most-Híd egyik szürke eminenciása, jelenleg többek között a Pharos developer befektetéseit irányítja. Korábban a Menyhart Tibor főnöke volt a Transpetrolnál. Menyhart a Trendnek elismerte, hogy jelölésénél a Gazdasági Versenyhivatal élére Czucz is jelen lehetett.

 

monopolellenes-hivatal
A Gazdasági Versenyhivatal épülete. Kép: webnoviny.sk

 

A hivatalban ezekben a napokban zajlik az élet A  kartellszövetségeket vizsgáló osztály tagjai egymás után mondanak fel,  attól félnek ugyanis, hogy elvesztik függetlenségüket.

 

A lényeg, hogy kevésbé harapjon

 

A Most-Híd több konkrét javaslatot is tartalmazó korrupcióellenes programmal lépett a kormányba, melyekből az ún. postaládatörvényt más sikerült is elfogadtatni.

 

Csakhogy az állami megrendeléseknél van egy sokkal fontosabb dolog. Mégpedig, hogy a közbeszerzések, versenytárgyalások sokszor csak látszólagosak, melyek végül drága beszerzésekhez vezetnek. A politikusok, beleértve a Most-Híd képviselőit viszont ennek nem szentelnek kellő figyelmet.

 

Miről van szó az ilyen versenyeknél?

 

Tipikus példa, hogy az állam vagy az önkormányzatok előre kiválasztott cég kezére játsszák a megrendelést. És hogy mindez ne legyen annyira feltűnő, illetve hogy a színház hihető legyen, két-három további céget is rávesznek, hogy vegyenek részt a játékban. Művileg így még följebb tudják srófolni az árat, melyet az állam végül kifizet. Ez tehát nem olyan kartell, ahol a résztvevők verik át a megrendelőt. Ez egy olyan kartell,  melyet maga a megrendelő irányít, a „versenyzők“ pedig segítenek.

 

Az ilyen visszaélések kivizsgálására és lefülelésére jött létre a Gazdasági Versenyhivatal kartell osztálya, mely átvizsgálta a nagy tendereket, razziákat tartott, magas büntetéseket rótt ki és a nagyhalaktól sem ijedt meg.

 

A Trend szerint épp ennek az osztálynak a működése van most veszélyben. Tagjai közül ugyanis többen felmondtak a vezetőséggel való konfliktusuk miatt. Azzal a vezetőséggel, melynek tagjait a Most-Híd jelöli és működéséért politikailag Bugárék pártja felelős.

 

Az eredetileg kilenc fős kartellt vizsgáló osztály tagjainak fele konfliktusba került a Hlh0ivatal alelnökével, Boris Gregorral, akit a Most-Híd jelöltje, Menyhart Tibor választott ki maga mellé. Gregor koncepciója óvatosabb tevékenységet írt elő az osztály tagjainak, már ami a kartelellenes razziákat illeti.

 

A Trend szerint ez összefügghet azzal is, hogy sok beadvány érkezett a Legfelsőbb Bíróságra az érintettek részéről a razziák miatt. A hivatalnak ugyanis nem mindig sikerült megindokolnia a lépéseit.

 

Féltik a függetlenségüket

 

A kartelellenes osztály elégedetlenkedő tagjai most a hivatal vezetőjéhez, Menyhart Tiborhoz fordultak. A hetilap értesülései szerint többek között azért, mert Gregor nem engedélyezett egy készülő razziát. Röviddel ezután az osztály vezetőjét a munkai előírások durva megsértésével vádolták meg.

 

demcak
Peter Demčák veszélyben érzi függetlenségét, így inkább távozik. Kép: etrend.sk

 

Peter Demčák, az osztály vezetője ezért a távozás mellett döntött.

 

„Mivel olyan új, elvi körülmények változása állt be, melyek miatt nem tudom tovább az eddigi elhivatottsággal végezni a munkámat, megegyeztem a hivatallal a munkaszerződésem felbontásáról,“

 

nyilatkozta a Trendnek.

 

A hetilap Menyhart Tibort is megszólította, aki többek között saját jelöléséről és a Most-Híd mögött álló oligarchákról is nyilatkozott. A témáról bővebben itt és itt lehet olvasni.

 

Etrend.sk, Körkép.sk

 

Nyitókép: etrend.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!