Alojz Hlina, a KDH elnöke a párt több elnökségi tagjával együtt hétfőn a cseh földművelésügyi miniszterrel, Marian Jurečkával találkozott.

 

A találkozó baráti jellegű volt, amit a cseh KDU-ČSL (Kereszténydemokrata Unió – Csehszlovák Néppárt) alelnöke kezdeményezett pozsonyi szolgálati útja apropóján.

 

Christian Smidt német szövetségi mezőgazdasági miniszterrel történt találkozójával együtt Hlinának ez volt a második jelentős tárgyalása magas rangú, mezőgazdasági területen tevékenykedő politikusokkal.

 

 hirdetes_400x285  

„A mezőgazdaság jelentős és fontos téma. A KDH számára programprioritás. A munkaanyagnak, amit majd elkészítünk, egyelőre munkacíme van: Gazdatörvény. Ez egy intézkedéscsomag lesz, mely változást hozhat az agrártárcánál, különös tekintettel arra, hogy azok, akik reggel munkaruhát és gumicsizmát vesznek fel, meg tudjanak élni. Hogy a mezőgazdaság ne azok kezében legyen, akik 7-es BMW-vel járnak a szántóföldre.”

 

mondta a KDH nemrég megválasztott új elnöke.

 

Parlamentnelisty.sk

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!