A Munka, Szociális és Családügyi Minisztérium augusztus 8-án tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosítását, mely több lényeges pontban is érzékeny változtatásokkal számol az eddigi jogrendszerhez képest.

 

Németh Gabriella, a Magyar Közösség Pártja egészségügyi és szociális alelnöke mai sajtótájékoztatóján ismertette a párt álláspontját a kérdésben, kitérve a galántai szociális intézmény ügyére is. Mint elmondta, a párt javaslatait a parlament szociális bizottsága tagjainak is elküldi annak érdekében, hogy a változtatások bedolgozásra kerülhessenek a 448/2008-as a szociális szolgáltatásokról szóló törvénybe.

 

Az MKP alelnökének módosításai három területet érintenek:

 

 hirdetes_810x300  
  • A munkahely és a gyermeknevelés összehangolása

  • A szociális szolgáltatások finanszírozása

  • A bölcsődei ellátással kapcsolatos módosítások

 

A munkahely és a gyermeknevelés összehangolása

 

„Meggyőződésem, hogy ad hoc megoldások helyett a kisgyermekes munkavállalók számára az állam által garantált és finanszírozott, széles körű bölcsődei és óvodai ellátás biztosítása a megoldás“

 

– mondta Németh Gabriella.

 

A párt ezért is fogadta örömmel a törvényalkotó kezdeményezését, hogy segíteni akar a kisgyermekes családokon leginkább a 3 év alatti gyermeket nevelőknek igyekszik megteremteni a családi és munkahelyi kötelezettségek teljesítésére a feltételeket. Az MKP azonban sajnálattal állapítja meg, hogy ezt a 448/2008-as a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosításán keresztül akarja megoldani, hiszen pici gyermekek ellátásáról van szó, mely meglátásuk szerint mindig is az egészségügy hatáskörébe tartozott.

 

ng_2
Németh Gabriella. Kép: Oriskó Norbert

 

Azon kívül, hogy a tervezett módosítás a már 6 éve sürgetett szociális szolgáltatások finanszírozását sem rendezi, ráadásul még több hiányosságot, pontatlanságot is tartalmaz.

 

Szociális szolgáltatások finanszírozása

 

Az MKP a szakmai szervezetekhez hasonlóan sürgős megoldást szorgalmaz annak érdekében, hogy végre méltó időskora legyen az időseknek és a rászorulóknak.

 

Németh Gabriella rámutatott, hogy az aktuálisan előkészített módosítás sajnos egyáltalán nem foglalkozik a szociális szolgáltatások rendszerszerű megoldásával, a fenntartható és hosszú távú finanszírozásról már nem is szólva.

 

„Ezért felszólítom a módosítás kidolgozóját és beterjesztőjét, hogy már ebbe a módosításba dolgozzák bele a többforrásos finanszírozásról szóló részt, amely szerint a rászorultsági hozzájárulást az állam vállalja magára“

 

– fogalmazott az MKP alelnöke.

 

A MKP bölcsődei ellátással kapcsolatos meglátásai

 

Hiányzik a módosításból az intézmény kötelezése arra, hogy értesítse az illetékes hatóságot azokról az okokról, amelyek miatt a szülő – nyilatkozata alapján – nem tud gondoskodni a kiskorú gyermekről.

 

Ez idáig a gyermekek 3 éves koráig ellátást biztosító egyének vállalkozói levél alapján működtették a bölcsődéket. A törvénymódosítás szerint azzal, hogy a bölcsődei ellátást szociális szolgáltatássá minősítették át, már nem elegendő a vállalkozói engedély, hanem a megyei hivataloknál regisztrálni kell a szolgáltatást és teljes mértékben meg kell felelni a regisztráció – mindez egyúttal magasabb kiadásokat fog jelenteni a megyei önkormányzatok számára

 

Összefoglalva

 

Az MKP alelnöke szerint van tehát egy átgondolatlan módosító javaslat, amelynek nem egyértelmű meghatározásai és következetlensége a gyakorlatban káoszt fog okozni. A párt ismételten azt tapasztalja, hogy a kormány megint más pénzével akar jó pontokat szerezni – áthárítva a finanszírozást az önkormányzatokra.

 

ng
Németh Gabriella. Kép: Oriskó Norbert

 

Az MKP ezért felszólítja a beterjesztőt, hogy a módosítást vonják vissza, a nem egyértelmű meghatározásait dolgozzák át és a javaslatok, belefoglalva  az évek óta ígérgetett nagy törvénymódosítás részét képezve, egy komplex, rendszerszerű megoldásokat tartalmazó törvény kerüljön elfogadásra, amelyre a szociális szolgáltatásokat nyújtók Szlovákia szerte évek óta türelmetlenül várnak.

 

 Galántai intézmény

 

Az MKP szerint ha a minisztérium akkreditációs bizottsága az akkreditáció megítélése után is figyelemmel kísérte volna az intézményt, folyamatosan figyelte volna a tevékenységüket, kellőképpen ellenőrizte volna, hogy folyamatosan megfelelnek-e az akkreditáció feltételeinek, akkor nem kerülhetett volna sor erre a sajnálatos esetre.

 

„Amennyiben elejét akarjuk venni a reszocializációs intézményekben a kiskorúak kárára elkövetett bűncselekményeknek, a minisztérium akkreditációs bizottságának kötelezően foglalkoznia kell az egyéni reszocializációs akciótervek rendszeres kiértékelésével. Ezeknek az ellenőrző mechanizmusoknak be kell kerülniük a Gyermek és ifjúságvédelem és a szociális felügyeletről szóló törvénybe és mind a munkahivatal, mind a minisztérium akkreditációs bizottsága számára kötelező érvényűnek kell lenniük“

 

– mutatott rá az alelnök.

 

Németh Gabriella egyben Pozsony-megye megyefőnök-helyettese is, ebbéli mivoltában ismertette a megye egyik újonnan indított programját. Amint arról a Körképen már beszámoltunk, a megyei önkormányzat létrehozott egy segélyhívó vonalat is azok számára, akik aggódnak, hogy hozzátartozójukat az intézetek valamelyikében esetleg bántalmazzák. A telefonszám: 0911 523 026. Hívást és SMS-t is fogadnak.

 

Ezen kívül létrehoztak egy weboldalt (www.natasa.help), illetve e-mailben is jelezni lehet, ha valakinek tudomása van lelki vagy testi bántalmazásról ([email protected]).

 

Körkép.sk/KZS

 

Nyitókép: Oriskó Norbert

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!