A Századvég kutatása szerint a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka szavazna most a Fideszre, ez jobb eredmény lenne, mint 2014-es, amikor 2010-hez hasonlóan kétharmadot szerzett. A Jobbikot 21, az MSZP-t 15 százalék támogatja; 6-6 százalék szavazna az LMP-re, illetve a DK-ra.

 

A Fidesz-KDNP jelenleg jobb eredményre számíthatna

 

Szeptember végére rekordmagasságba emelkedett a kormánypártok támogatottsága – derül ki a Századvég legfrissebb méréséből.

 

 hirdetes_400x285  

A biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka rájuk adná a voksát, vagyis jobb eredményre számíthatna jelenleg a Fidesz-KDNP, mint a 2014-es választások során.

 

181814_szazadveg_szeptember1

 

A kutatóintézet aktuális, szeptember végi közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a Fidesz-KDNP július óta 2 százalékponttal tudta növelni támogatottságát a teljes népességen belül, így jelenleg 33 százalékon áll.

 

A Jobbik stagnál, 12 százalékon áll, az MSZP támogatottsága 9 százalék.

 

A felnőttkorú lakosság 4-4 százaléka támogatja az LMP-t és a DK-t, az Együttre 2, más pártokra szintén 2 százalék adná szavazatát.

 

Biztos szavazók

 

A kormánypártok a biztos szavazó pártválasztók körében is növelni tudták bázisukat, júliushoz képest 45 százalékról 47 százalékra.

 

Ebben a közegben a Jobbikot 21, az MSZP-t 15 százalék támogatja. 6-6 százalék szavazna az LMP-re, illetve a DK-ra. Az Együtt a biztos szavazó pártválasztók között is 2 százalékon áll, 3 százalék pedig más pártra adná voksát egy most vasárnap tartandó parlamenti választáson.

 

Forrás: Századvég-közlemény/mandiner.hu

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!