„Az EU házelnökeinek tegnapi találkozója Pozsonyban egy olyan projekt, amely segíthet az EU problémáinak legyőzésében” – a tárgyalások után így értékelte Andrej Danko, a szlovák törvényhozás elnöke a nem hivatalos csúcsot. A találkozó után közös sajtótájékoztatót tartottak.

 

Danko nem vonja kétségbe, hogy az EU jó projekt

 

A parlament elnöke szerint megérte Pozsonyban összehozni a nem hivatalos csúcsot. Csaknem minden uniós ország támogatását megtalálták, a rendezvény pedig még megelőzi az európai parlamentek konferenciáját, amelyet szintén Pozsonyban tartanak meg 2017 áprilisában – itt születik majd meg a nemzeti parlamentek közös fellépéséről szóló nyilatkozat.

 

 hirdetes_400x285  

„Megneveztük a minket sújtó problémákat.Sikerült megvitatni a brexit következményeit és az EU problémáit. Megbeszéltük, hogy hol van a nemzetpolitika határa és hol kezdődik az európai. Megoldást kerestünk, hogyan tudnánk javítani a parlamentek eljárásain és házszabályain annak érdekébe, hogy többször tudjuk  ellenőrizni az EU-val kapcsolatos eljárásokat.”

 

Danko nem vonja kétségbe, hogy az EU jó projekt. Viszont beszélni kell a határvédelemről és folytatni a Schengenhez és euroövezethez hasonló projekteket, ugyanakkor foglalkozni kell azzal is, hogy milyen mértékben kell bővülnie az EU-nak és mikor kell majd megálljt parancsolni. A házelnök a brexit kapcsán megjegyezte, hogy a britek nagy hibát követtek el azzal, hogy távoztak az Unióból.

 

 

 

A házelnökök érthetőbb Európát szeretnének

 

Málta januárban veszi át Szlovákiától az EU soros elnökségét. A máltai házelnök, Angelo Farrugia megjegyezte, hogy Európának érthetőbbé kell válnia az emberek számára, ezért Málta azt szorgalmazza majd, hogy megtörténjen. Rámutatott, hogy létezik egy „brüsszeli buborék”, aminek nem kellene megmaradnia.

 

„A máltai elnökség alapja abban rejlik majd, hogy Európának intelligensnek kell lennie. Figyelembe kell vennünk, hogy milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkozunk. Nem szomorkodhatunk a brexit felett, tovább kell lépnünk. El kell indítanunk egy folyamatot, amellyel felélénkítjük Európát.”

 

 

Az elnökségi feladatok Észtországra is várnak, hamarabb, mint azt eredetileg tervezték. Eiki Nestor észt házelnök elmondta, hogy még nem hagyta jóvá uniós elnöki programját, de nem lehet majd kibújni olyan témák alól, mint a brexit és a menekültválság. Az egységes és digitális piacra szeretnének összpontosítani.

 

A francia szenátus elnöke, Gérard Larcher is hangsúlyozta, hogy újból közelíteni kell az emberekhez Európát és megértsék, hogy az intézmények közel állnak hozzájuk, ezért volt ez a csúcstalálkozó legfontosabb témája. Elmondása szerint a jövőbeni hasonló találkozókon továbbra is beszélni kellesz a terrorizmusról, a szír kérdésről, az afrikai elvándorlásról és az EU-orosz viszonyról.

 

„Az eddigi keretekhez képest nagyobb szerepet kell kapniuk az európai uniós döntéshozatalban a nemzeti parlamenteknek, mivel csak rajtuk keresztül lehet számon kérni az európai intézmények tagjait, vezetőit”

 

– mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az MTI-nek nyilatkozva rámutatott, hogy több olyan javaslat is volt, amelyek a nemzeti parlamentek ellenőrző szerepének erősítését célozzák.

 

Teraz.sk , MTI
kép: TASR

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!