A Munka- Szociális- és Családügyi Minisztérium a szülői támogatások növeléséről készít elő törvényjavaslatot. Ezt Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter jelentette ki a parlament mai ülését. Az ellenzék már hosszú ideje kritizálta a kormányt szülői támogatások változatlanul hagyásáért.

 

Richter a parlamentben elmondta, hogy hivatalosan elkezdte a törvényalkotási eljárást.

 

„…Mivel a gazdaság és a költségvetés megengedi, hogy az anyasági [materská] támogatás nagyságát 5 százalékkal az alap 75 százalékára emeljük, ami tulajdonképpen az anya előző munkahelyén kapott nettó keresetének 100 százalékát jelenti. A szülői támogatást [rodičovský] nagyobb mértékben emeljük majd, mint a nyugdíjak minimális valorizációja”

 

Mondta a miniszter.

 hirdetes_810x300  

 

A szülői támogatásoknál használt homályos megfogalmazás sem véletlen, ugyanis a vonatkozó jogszabály szerint a nyugdíjak jövő évtől legalább 2 százalékkal emelkednek (ez a valorizáció minimális mértéke), vagyis, ha szülők részére mindössze 2,1 százalékos növelést hagy jóvá a kormány, már akkor is teljesítette a Munkaügyi Minisztérium elképzelését.

 

„Ez a válasza a kormánynak és a Munkaügyi Minisztériumnak azokra a kérdésekre, hogy egyesek számára miért nem emelkednek a támogatások, mások számára pedig miért igen”

 

indokolta Richter legújabb bejelentését.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Aktaulity.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!