Szinte már csak formalitás, ahogy az állam, a törvény alapján előírt módon, nyílt pályázatokon keresztül hirdet meg egy-egy pozíciót az állami intézetekben. Az eurómilliárdok felett döntő állami Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) volt igazgatóhelyettesének ügye legalábbis erre utal.

 

Cseh Marián, a munkanélküliből lett tisztviselő nem sokkal azután, hogy a sajtó írni kezdett kinevezésének homályos körülményeiről, lemondott posztjáról a PPA-ban. Június 15-én foglalta el az igazgatóhelyettesi széket.

 

A DennikN értesülései szerint, a PPA hivatalos honlapján június 21-én hirdette meg a pozíciót, vagyis egy héttel azután, hogy azt Cseh már betöltötte. Jelentkezni június 30-ig lehetett.

 

 hirdetes_810x300  

Miképp válhatott Cseh igazgatóhelyettesség még a pályázat meghirdetése előtt? A PPA szóvivője szerint ezt megbízási szerződéssel oldották meg, ami a pozíció meghirdetéséig (vagyis 21-ig) tartott. Az álláslehetőséget pedig a PPA honlapján, a Karrier aloldalon tették közzé. Nyilvánvaló okokból csak Cseh jelentkezett a pozícióra.

 

A DennikN még múlt héten csütörtökön tudakolózott az illetékeseknél, ki ültette az igazgatóhelyettesi székbe Cseht, de azóta sem érkezett válasz.

 

A Most-Híd elhatárolódott az ügytől, és határozottan tagadta, hogy köze lenne Cseh kinevezéséhez, akit azonban, mikor benyújtotta lemondását, Csicsai Gábor, a Most-Híd mezőgazdasági államtitkára vette védelmébe. Csicsai szerint Cseh volt a legalkalmasabb a pozícióra, és a sajtó szándékosan meghurcolta.

 

Körkép.sk, DennikN.sk

Nyitókép: DennikN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!